Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglepő információkat szedtek ki az IGN munkatársai az eddig szinte kizárólag Pokemon játékokon dolgozó Gamefreak fejlesztőiből, amint ugyanis kiderül, a csapat azért rágja folyamatosan a Nintendo fülét és azért küzd, hogy Európa földjén is megjelenhessen legújabb készülő projektjük, avagy a Harmo Knight. A kizárólag Nintendo 3DS-re érkező, akcióval alaposan megfűszerezett ritmusjáték ugyanis a jelenlegi tervek szerint csak a 3DS japán eShopjába kerülhet majd fel, a világ többi részén pedig nem számíthatunk a premierre.
A Gamefreak természetesen nem csak európai, hanem amerikai premiert is szeretne a játékhoz, Junichi Masuda, avagy a stúdió direktora pedig meg is jegyezte mindezzel kapcsolatban, hogy sajnos nem rajtuk múlik, de azon dolgoznak, hogy meggyőződésüket a Nintendonak is átadják.
Ha ezzel sikerrel járnak, arról minden bizonnyal mi is értesülni fogunk, hiszen amint kiderül, hogy hivatalosan is elkészülhet a Harmo Knight nyugati változata, azt minden bizonnyal a Gamefreak vezetése azonnal egy hivatalos sajtóközlemény segítségével hozza tudomásunkra.
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 3 heteDolgozzon is rajta kőkeményen!🙂
vendeg
13 éve, 3 hónapja és 3 heteBaromi jó lenne!