Természetesen Antoniades egyelőre nem merészkedett el addig, hogy megerősítse számunkra, és biztosítson minket azzal kapcsolatban, hogy már készülődik az Enslaved folytatása, de ha a jövőben felmerülne az ötlet, akkor biztosan nem azért nem készül majd el, mert a DMC-n dolgoznak, Tameem ugyanis úgy nyilatkozott az Eurogamer-nek, hogy csapatuknak bőven van kapacitása arra, hogy egy időben két alkotáson is dolgozzanak. Így talán hamarosan egy Enslaved 2 bejelentéssel is gazdagodhatunk, sose tudni.