Egy évre rá megjelent a folytatása, ám ezután 7 év kellett míg újra hallottunk a sorozatról a Red Faction: Guerrilla képében, majd pedig 2011-ben a Red Faction: Armageddon jelentkezett.

A sorozat kiadásáért a THQ felelt, ám ismeretes mi lett a sorsa a kiadóóriásnak.

Jim Boone, a(z immáron) Deep Silver Volition producere az Official Xbox Magazine-nak adott interjújában fejtette ki, hogy jó lenne ha valaki felélesztené a sorozatot, hiszen a Nordic Games-nek jelenleg semmilyen ismert terve nincs vele.

Elmondása szerint a legmegfelelőbb csapat erre a DICE lenne, hiszen a Geo-Mod Engine és a Frostbite Engine sok dologban hasonlít egymásra, így már gyakorlatuk van a játékban való rombolhatóság megvalósításában.

Boone elmondta, hogy a Geo-Mod Engine sokkal nagyobb rombolhatóságot tesz lehetővé, mint a Frostbite Engine, hiszen a Red Faction-ben egy fal minden bitje lerombolható, míg a Bad Company-ban csak egy-egy fal részlet volt bontható.

Azért hozzátette, hogy ezzel nincs is gond, sőt így jobb is mivel a DICE-nak ennek köszönhetően van tapasztalata abban, hogy hogyan súlyozza a játékokat a látványosság és a játékmenet között.