Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Viszonylag kevés olyan videojáték készült a múltban, illetve készül a jelenben Nintendo 3DS-re, ami megmozgatná a kemény magot is, ám ezek közül sem mindegyik jut el a nyugati régiókba. A Capcom ugyanis a mai napon megerősítette, hogy a Lost Planet franchise mellékszálának is tekinthető E.X. Troopers nem várható a nyugati régiókban, így az egyelőre - a jelenlegi hivatalos álláspont szerint - csak Japánban jelenhet majd meg.
Christian Svensson, a Capcom nyugati divíziójának egyik feje a kompánia hivatalos fórumán jelentette be a fenti információkat, aki hozzátette, hogy nem csak, hogy nincs tervben az E.X. Troopers amerikai és európai megjelenése, hanem ezekben a percekben még nem is nagyon tud semmi biztatót közölni velünk mindezzel kapcsolatban.
Mivel azonban maga Svensson nyilatkozott a témában, van egy halvány reményünk azzal kapcsolatban, hogy megrágja még néhányszor a Capcom japán vezetőinek fülét azért, hogy a Lost Planet első mellékszála felénk is megjelenhessen, hiszen az bizonyára hatással lenne valamilyen szinten a Nintendo 3DS eladásaira is.
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteNa az király.😖
vendeg
13 éve, 4 hónapja és 1 heteNekem nem is fog hiányozni.