A Bethesda megerősítette: További Fallout: New Vegas DLC-k várhatók az idén

2011. január 25.
2.8901
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár hivatalos megerősítés nélkül is tudtuk jól, a Bethesda brigádja egy interjú során mégis bejelentette, hogy több DLC csomag is várható még a Fallout: New Vegas-hoz az idei esztendőben.

A csapat egyik tagja, Peter Hines ugyanis úgy nyilatkozott a VG247 brigádjának, hogy a Dead Money még csak a kezdet, és több letölthető tartalommal is szeretnék elkápráztatni majd fanatikusaikat a jövőben. Hogy pontosan mennyivel, azt Peter természetesen nem kötötte az orrunkra, de egy kis további apróságot igen.

Amikor ugyanis megjelent a New Vegas első bővítménye, és csak Xbox 360-ra érkezett meg, nagyon sokan elkezdték híresztelni azt a pletykát, miszerint sem PC-re, sem PlayStation 3-ra nem fog megérkezni egyik csomag sem. Sajnos Hines uraság sem kommentálta bővebben ezt a történetet, állítása szerint jelenleg csak és kizárólag a Microsoft masinájára kapható a kiegészítés, és nem szeretné kommentálni a többi platformra történő megjelenést. Egyelőre tehát bizonytalanok a bővítmények sorsai, ha a multiplatformosítás kerül szóba, de a remény haljon meg utoljára!
1 hozzászólás

totyak

10 éve, 7 hónapja és 24 napja

Manapság, meg pár évvel ezelőtt is már nagy divat volt a DLC-zés. Remélem egyszer kinő ebből a játékipar.

válasz erre
Fallout: New Vegas
3.599 Ft-tól
kövesd a játékot!

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt