Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Gears of War 3 hasonló jellegű bejelentése után nem sokkal a Warner Bros. Entertainment is bevallotta, ők sem határolódnak el a harmadik dimenzió nyújtotta örömöktől. Olyannyira nem, hogy maga a Sötét Lovag is beállt a sorba, egy ünnepélyes bejelentéssel kísérve, melyben a vállalat elismerte, igen, az Arkham City is garantálja majd mind a sztereoszkopikus, mind az anaglifikus 3D élményt, az Xbox 360-on, PlayStation 3-on és a PC-n egyaránt.
A kiadói köntösben feszítő Warner Bros. Interactive-nak a mai napon fesztelen örömmel volt szerencséje bejelenteni, hogy az idén októberben megjelenő Batman: Arkham City sem lesz híján az olyan zamatos mókáknak, mint a 3D. A játék sztereoszkopikus 3D-vel is képes lesz feltérképezni Arkham City fertőben agonizáló utcáit, a fent említett két konzolon, valamint PC-n is – amennyiben az rendelkezik GeForce GPU kártyával.
És persze a TV-matuzsálemek (amelyek már rendlekeznek HD-bemenettel) sem gördítenek akadályt a harmadik dimenziós élmények elé: a játékosoknak lehetőségük lesz a jó öreg anaglifikus 3D-ben is átélni a Jóért vívott harcot.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 5 napjaAzt nem értem miért nem csinálnak olyat amit sima 3d szemüveggel lehet nézni? Nem kell ehhez speckó tévé.
marco
14 éve, 5 hónapja és 5 napjaEz az én nagy bánatom is…
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 4 napjaTi értelmezitek is, amit olvastok??? Pont arról van szó, hogy nem 3D ready tv-ken is lehet játszani! Amúgy az előző részt is kiadták később ilyen verzióban, szóval nem meglepő, hogy támogatja a 3D-t.
lacyboy
14 éve, 5 hónapja és 4 napjaSima piros-cián papir szemüvegel is müködik.
shade
14 éve, 5 hónapja és 4 napjaAzaz, meg anno belinkeltem egy progit amivel 3D-s lesz a játék, és egy csomó játékot támogat már. Nem kell más csak egy sima papír 3D-s szemüveg azt mehet a játék. Nem kell a macera.
marco
14 éve, 5 hónapja és 4 napjaIgen de ez csak PC-n működik ugyebár. Sajnos konzolon kizárólag 3Dtv-s verziók vannak, amit én személy szerint elég nagy kib*szásnak tartok…
shade
14 éve, 5 hónapja és 4 napjaPC-re meg kevés játék van…így is baromira szív már a pc platform, ebben legaláb előnye van.
marco
14 éve, 5 hónapja és 4 napjaVan arra azért, csak valóban kezd picit peremre szorulni. De vannak stílusok, amik viszont csak PC-n az igaziak, és máshol egyáltalán nem mennek, rts, mmo, rpg… És a legtöbben az fps-ekre is PC-n esküsznek még. Igaz, azok a legtöbbek nem a fejlesztők és a kiadók…🙁