A Wii U-val ellentétben csak egyképernyős élményt nyújt a Nintendo Switch

2016. október 24.
2.7851
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Habár nem lett óriási siker, a Nintendo Wii U-nak azért volt néhány sajátos megoldása, amit szívesen látnánk viszont a jövő konzoljaiban, így például a GamePad-ra került kis kijelző második képernyőként való használatát is ide sorolhatjuk.

Mivel a Nintendo Switch esetében is kvázi rendelkezésünkre állna a lehetőség a hordozható konzolos koncepció miatt, adta magát a kérdés, hogy vajon az új masina is tudni fogja ezt az opciót vagy a japánok nem is számolnak vele?

A hivatalos közleményt ezzel kapcsolatban a Nintendo egyik szóvivője adta a Polygon munkatársainak, akiknek egy interjúban kifejtette, hogy a Nintendo Switch csak egyképernyős játékélményt garantál, noha azt mi határozhatjuk meg, hogy melyik képernyőn szeretnénk játszani, ergo a kis handheld egység aprócska kijelzőjét, vagy a televíziót használjuk fel ehhez.
3 hozzászólás

totyak

7 éve, 6 hónapja és 12 napja

WarriorAutobot írta:
Ez már a trailerből is kiderült.
De én most gondolkodok azon hogy beszerzek egy Wii U-t készletkisöpréskor.
Ne gondold, hogy akkor hű de olcsó lesz majd.

válasz erre

nefaria

7 éve, 6 hónapja és 13 napja

Igen, sajnos ez várható volt. Pedig épp ezt imádom a legjobban a WiiU-mban.

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 6 hónapja és 13 napja

Ez már a trailerből is kiderült.
De én most gondolkodok azon hogy beszerzek egy Wii U-t készletkisöpréskor.

válasz erre

 
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profilja