Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Valve mostanság egyre inkább szabályozza, hogy mi mehet és mi nem mehet ki Steamre, például az obszcén címekkel ellátott produktumok, az achievement-farmolás köré épülő szoftverek, és az echte szexjátékok már jó ideje tiltva vannak a platformról. A Kotaku értesülései szerint néhány fejlesztő tudomására jutott, hogy a Valve módszeresen üldözni kezdte azokat a projekteket, melyekben fiatalkorúak szerepelnek szexjelenetekben, vagy éppenséggel meztelenül ábrázolják őket.
A legtöbb anime-stílusú visual novel játékban középiskolás lányokat mutogatnak leginkább ilyen módon, ennek értelmében több olyan fejlesztés is eltávolításra került az elmúlt hetekben, ami ezeknek a követelményeknek nem felelt meg, az ezen címek mögött meghúzódó stúdiók pedig sorra kapták az üzeneteket, hogy nem jelenhet meg a munkájuk Steamen.
Olyan játékok kerültek tiltásra, mint a Cross Love, az Imolicious és a Hello Goodbye, a fejlesztők megpróbálták elérni a Valve-t, hogy valamiféle kompromisszumra jussanak, viszont egyelőre süket fülekre találtak.
vidoros
7 éve, 1 hónapja és 1 heteNem is csodálom. Igaz mérlegelni kéne, nem mindent kibaszni.
zender
7 éve, 1 hónapja és 1 heteValahol érthető mondjuk…
patrik94
7 éve, 1 hónapja és 1 heteMondjuk az anime / manga ilyen, ezt nem tudom miért kell tiltani.
ronalddo
7 éve, 1 hónapja és 1 heteEz mekkora baromság. Hát erre van a korosztályi besorolás. 😮
direktor
7 éve, 1 hónapja és 1 heteÉrthető is meg nem is. Nyilván aki egy kicsit is értelmes annak az ilyen játék semmi extra dolgot nem jelent csak szórakozást arra a kis időre amíg játszik vele. Ennyi.
muki
7 éve, 1 hónapja és 1 heteAnime játékokhoz az ilyen azért hozzá tartozik de megértem a dolgot.
warriorautobot
7 éve, 1 hónapja és 1 heteA korhatár jelzést mire használják?
totyak
7 éve, 1 hónapja és 1 heteSzerintem elég lenne egy kérdés, mikor be akarsz lépni az adott játék oldalára, hogy elmúltál-e 18. Ha azt mondod igen, akkor beenged és onnan már a magad felelőssége, hogy megront-e a játék.
manihun
7 éve, 1 hónapja és 1 heteItt nem az a probléma, hogy fiatalkorúak játszanak +18-as játékokkal, hanem az, hogy a benne szereplő fiatalkorú karakterek, szereplők vesznek részt szexuális aktusban és mivel te elmúltál 18 éves (mert különben nem játszhatnál ilyen játékkal) és ezzel játszol kimeríti a pedofília fogalmát. Az, hogy ezek rajzolt, animál vagy más megoldással készült karakterek megosztja a véleményeket de ezek szerint a Valve nem vállalja a kockázatot, hogy támadható legyen.