A többjátékos mód kapta a főszerepet a Doom Eternal legújabb videóján

2020. február 13.
5.9521
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bár a Doom Eternal kapcsán hajlamosak vagyunk rendszeresen csak az egyjátékos élményekről beszélni, hiszen egy vérbeli és egyben klasszikus kampány-alapú lövöldéről van szó, azonban nem szabad elfeledkezni a hozzá kapcsolódó többjátékos mókáról sem.
 

Merthogy ezen a téren szintén komoly dolgokra számíthatunk majd az alkotástól, és ha nem igazán hinnéd el a dolgot, akkor itt a remek alkalom arra, hogy a saját szemeddel is meggyőződhess a játékon belül helyet kapott Battlemode sajátosságairól.

Az alábbi felvétel egy teljes mérkőzést örökített meg elejétől a végéig, és mint látható rajta, egy 2v1 fős küzdelem részeseivé válhatunk benne, mely első blikkre talán nem tűnik túl igazságosnak, de bízzatok a fejlesztőkben, tudják mit csinálnak. A Doom Eternal megjelenése március 20-án lesz PC-n, PS4-en és Xbox One-on.

Nézd nagyban ezt a videót!



Doom Eternal kapcsán hajlamosak vagyunk rendszeresen csak az egyjátékos élményekről beszélni, hiszen egy vérbeli és egyben klasszikus kampány-alapú lövöldéről van szó, azonban nem szabad elfeledkezni a hozzá kapcsolódó többjátékos mókáról sem.'>
3 hozzászólás

Direktor

5 éve, 9 hónapja és 20 napja

Hát ez azért elég brutál! meglepett smiley

válasz erre

Tommy

5 éve, 9 hónapja és 20 napja

Ez a játék eszméletlenül néz ki! meglepett smiley

válasz erre

muki

5 éve, 9 hónapja és 20 napja

Uhh de nagyon várós már! Mekkora királyság így videón is!

válasz erre
Doom Eternal
19.799 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profilja