Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Régóta hallunk már róla, hogy Hollywood szeretné mozgóképre adaptálni a Bioshockot, sőt mi több, egy ideig szó volt róla, hogy Gore Verbinski (A kör, A Karib-tenger kalózai) kapja ezt a megtisztelő feladatot. Végül minden ilyen törekvés dugába dőlt, és most nem is nagyon tudni, hogy hogy állnak ezek a tervek. Egy biztos: Jack Quaid, aki most a frenetikus The Boys sorozatban játssza a főszereplőt, elmondta, hogy szerinte is tévésorozatra való lenne a Bioshock.
Szerinte egy film túl kicsi lenne az adaptációhoz, így a sorozatnak több értelmét látja, illetve ő maga úgy gondolja, hogy a harmadik részt, azaz a Bioshock Infinite-et kéne adaptálni, mivel azontúl, hogy az a legsikeresebb a franchise-ban, még a leginkább önállónak is nevezhető a trilógiában.
patrik94
5 éve, 4 hónapja és 1 napjaHát, lássuk!
fighterlaci
5 éve, 4 hónapja és 22 órájaAkkor már ketten vagyunk. 🙂