Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az amerikai vígjátéksorozat, a Ted Lasso főszereplője, Jason Sudeikis és a sorozatbeli csapata is képviselteti majd magát a soron következő FIFA epizódban, a FIFA 23-ban, az Electronic Arts pedig egy trailert is hozott nekünk ennek örömére. A FIFA 23 több szempontból is mérföldkő lesz a sorozat életében, hiszen ez az utolsó EA által felügyelt epizód, az új részben pedig komoly változtatások várhatóak a korábbi részekhez képest. Úgy tűnik, hogy az EA licencek tekintetében sem adja alább, érkezik ugyanis a játékba a Ted Lasso-nak a főhőse és a sorozatban dirigált csapata, az AFC Richmond.
Jason Sudeikis karakterével a karriermódban tudjuk majd menedzselni a klubunkat, emellett az AFC Richmond is választható lesz a különféle játékmódokban. A sorozat játékosai, Jamie Tartt, Dani Rojas, Sam Obisanya, Roy Kent és Isaac McAdoo is pályára lépnek majd, emellett egyéb sorozattal kapcsolatos kozmetikai tartalmakat is feloldhatunk majd a játékban.
A FIFA 23 szeptember 30-án érkezik majd PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switchre, a Ted Lasso első és második évadát pedig az Apple+-on találjátok meg. Addig is kedvicsináló gyanánt itt a rövid bejelentő előzetes:
petrovicsz
3 éve, 3 hónapja és 3 heteJézusom bazdmeg. xD
ronalddo
3 éve, 3 hónapja és 3 heteDe gáz. 🙁
patrik94
3 éve, 3 hónapja és 3 heteAhhhhhaaaaaa… Kicsit elszakadtak a fiúk a Fifától… xD