Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az AMD idén több szempontból is jóval nagyobb figyelmet kap, mint korábban, hiszen a Ryzen szériás processzorokat nem egyszerre, hanem szépen beosztva dobják piacra, így folyamatosan szolgáltatnak friss híreket. Mostanság például a középkategóriába, az Intel Core i5 széria ellenfeleként érkező Ryzen 5-ös családról hallani leginkább, mely hamarosan világszerte a boltokba kerül. A TechSpot munkatársai nem igazán várták meg a teszt darabokat és a Ryzen 7 1800X-et állítgatták úgy, hogy az nagyjából megfeleljen egy Ryzen 5 1600X és Ryzen 5 1500X teljesítményének.
Miután behangolták a processzort néhány alkotásnál lemérték a különbséget, mely viszonylag meglepő módon nem volt óriási. Persze hozzá kell tenni, hogy ez a megoldás főként az 1600X erejénél lehet pontos, hiszen az 1500X nem csak a magokban és az órajelekben különbözik majd, hanem az AMD más „fojtásokat” is bevetett.
Mivel az egész teszt alapja egy Ryzen 7 1800X ezért érdemes óvatosan kezelni az eredményeket, de érdekes tesztről van szó, mi pedig örülnénk ha nem tévednének nagyon, hiszen akkor a még jobb áron érkező Ryzen 5-ös család nagyon sokaknak lehet a következő választása.
kpal
8 éve, 9 hónapja és 4 heteÉn így is inakbb i7 veszek a mostani i7 után is ,sokkal időtállóbb és több mindennel jobban szinkronba van .
szattila
8 éve, 9 hónapja és 4 heteAz 1600x nagyon jó vétel lesz a 12 szálas teljesítményével, nálam az váltja az I5 procit.
totyak
8 éve, 9 hónapja és 4 heteEnnek a tesztnek semmi értelme. Biztos, hogy a normál processzorokkal nem ezek az értékek fognak kijönni.
warriorautobot
8 éve, 9 hónapja és 4 heteMég mindig jobban vonz egy i5 vagy i7.