A fejlesztő szerint a nyáron már kipróbálható lesz a béta, sőt arról is beszélt, hogy miközben az akciók kiválóak lesznek, a repülés jelen állapotában inkább kellemetlen, noha mi annak is örülünk, hogy egyáltalán lehet repkedni majd a játékban, hiszen eddig csak arról volt szó, hogy lesz saját űrhajónk, de hogy vezethetjük is, azt nem tudtuk.