Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Elképesztő hírek érkeztek a Square Enix háza tájáról, akik ma váratlanul bejelentették, hogy miután átszámítva több mint 12 milliárd forintos bukóval kellett zárniuk a legutóbbi negyedévet, megválnak az IO Interactive csapatától. A kiadó közleményéből megtudtuk, hogy egyelőre megadják az esélyt a dánoknak, és befektetőket keresnek számukra, de ha ez nem jön össze, akkor vélhetően lakat kerül a csapat ajtajára, mert a jövőben a Square Enix kizárólag a kulcsfontosságú sorozataira és stúdióira szeretne koncentrálni, avagy magyarul az aranytojást tojó tyúkokra.
A dolgot tovább bonyolítja, hogy bár a stúdiót meneszti, a Hitman jogait azonban megtartja a Square Enix, ezáltal a dánok még akkor sem tudnák folytatni a 47-es ügynök kalandjait, ha esetleg szeretnék. Sőt mi több, az sem tiszta ezek után, hogy a jövőben mennyi és milyen tartalmak érkezhetnek a Hitman-hez, amihez korábban ugyebár több szezont is beígértek, de vélhetően így most ezek is mennek a levesbe…
fighterlaci
8 éve, 8 hónapja és 1 heteSquare Enixnek vannak mostanában fura húzásai. 🙁
totyak
8 éve, 8 hónapja és 1 heteAnnyira nem követtem nyomon, hogy mit ígértek a játékhoz. Elsősorban az a lényeges, hogy mit ígértek kiadás előtt (ha volt ilyen), mert, ha azok nem teljesülnek, biztos lesz olyan elvetemült játékos, aki bepereli őket, mondván ő csak azért vette meg a játékot, mert ezt és ezt ígérték hozzá. És valahol jogos is lesz a dolog. Persze a kiadás utáni ígéretekkel is lehet ugyanez a helyzet.
Egyébként bukó lett a játék, vagy pozitívban vannak?
ipet
8 éve, 8 hónapja és 1 heteÉn úgy tudom hogy bukó. Nem látványosan, de elmaradt a várakozásoktól.
rdave
8 éve, 8 hónapja és 1 heteÍgéretekre nem lehet perelni. Ami pl egy interjúban vagy ilyesmiben hangzik el az nem számít. Félrevezető reklámoknál, weboldalaknál vagy dobozra írt téves információknál van alapja a megtévesztésnek. Square azt kiadta, amiért pénzt kért. A Hitman legutolsó része epizodikus volt és az első évadot lehetett egyben megvenni, annak pedig minden részét kiadták, szóval teljesítették a kötelezőt.
totyak
8 éve, 8 hónapja és 1 heteUSA-ban pl. bármire lehet perelni. Hallottam én már cifra dolgokat 😄
warriorautobot
8 éve, 8 hónapja és 1 heteHogy ezzel mi a tervük majd idővel kiderül.