A lap által közölt rövid nyilatkozat alapján tehát nem az a cél, hogy kiszúrjanak a rajongókkal, sokkal inkább a folyamatos újítás, melyek hosszabb távon a játékosok elégedettségét szolgálják majd, mert több új és már ismerős módszerrel szeretnének kapcsolatba lépni a közönséggel 2019-ben.

A Sony-nak tehát bőségesen vannak tervei, ezekről azonban nem az E3 szigorú kötelékeiben, másokhoz igazodva, hanem teljes egészében saját rendezvényeken szeretnék lerántani a leplet, de sokan úgy vélik, hogy ennek a megdöbbentő lépésnek a PS5 bejelentéséhez is köze lehet, ami szintén egy saját eseményen történhet meg – talán éppen az E3 időpontjának közelében. Izgatottan várjuk, hogy a Sony felfedje terveit!