A Redfall konzolos változatának dobozaiban még lemez lesz letöltőkód helyett

2023. február 20.
31.9301
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Futótűzként terjedt az ijedtség a játékosok a között a hétvégén a Redfall kapcsán, miután kiderült, hogy a Microsoft az idei évben már szeretné nagyon minimalizálni azoknak a játékoknak a számát, amelyek lemezes formában kerülnek a boltok polcaira.

A dobozok ugyan megmaradnának, de abban lemez helyett csak letöltőkód lenne, ami a PC-s tábornak már nem túl ismeretlen, a konzolosok azonban még idegenkednek tőle egy kicsit, a hétvégén pedig egy rosszul megfogalmazott GYIK miatt felmerült, hogy a Redfall Xbox Series X/S-re érkező változatai s csak ilyen formában érkezhetnének.

Mivel egyre nagyobb felháborodás keletkezett, a Bethesda kénytelen volt a Twitteren keresztül jelezni, hogy csak szerencsétlen félreértés volt az egész, a Redfall konzolos változata a megszokott módon érkezik majd, azaz ott lesz a lemez is a doboz belsejében.

4 hozzászólás

Ronalddo

2 éve, 4 hónapja és 26 napja

Mikee írta:
Furcsa, de én is pl. azért szeretem megvenni a Nintendo Switch-hez dobozosan a játékokat, mert sokkal kézzelfoghatóbb érzést adnak és jó nézegetni őket a polcon.
Szerintem nem furcsa. Sokan vagyunk ezzel így.

válasz erre

Mikee

2 éve, 4 hónapja és 27 napja

Patrik94 írta:
Az a durva hogy ennek hírértéke van pedig azért vesz az ember dobozos játékot hogy meglegyen neki a polcon. szomorú smiley Nagyon rossz irányba tart a játék piac.
Furcsa, de én is pl. azért szeretem megvenni a Nintendo Switch-hez dobozosan a játékokat, mert sokkal kézzelfoghatóbb érzést adnak és jó nézegetni őket a polcon.

válasz erre

VaPe

2 éve, 4 hónapja és 27 napja

Az is valami. röhögő smiley

válasz erre

Patrik94

2 éve, 4 hónapja és 27 napja

Az a durva hogy ennek hírértéke van pedig azért vesz az ember dobozos játékot hogy meglegyen neki a polcon. szomorú smiley Nagyon rossz irányba tart a játék piac.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
M.O.R.P.H. profiljamarco profilja