Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglepő és egyben ijesztő információt közölt egyszerre a Daily Star munkatársaival Sean Murray, a Hello Games alapítója és a No Man's Sky alkotója, aki először lépett túl a politikai korrektségen azzal, hogy a PS4 Neo talán mégsem csak egy kis grafikai turbót kínál egyes játékokhoz, hanem annál sokkal többet. Sean ugyanis elmondta, hogy a lényegesen erősebb hardver bár elsődlegesen valóban hozzásegíti az alkotást ahhoz, hogy szebb, továbbfejlesztett textúrák, és magasabb frame rate társuljon az élményhez, de ez önmagában még nem minden, az alkotó véleménye szerint ugyanis ezzel lehetőséget kapnak arra, hogy alapjaitól megváltoztassák a játék élményét.
Sean Murray az interjúban kiemelte, hogy ők egy patch által szeretnék majd elérhetővé tenni a No Man’s Sky PS4 Neo-ra fejlesztett változatát, amiből kiderül mindenkinek, hogy az erősebb hardverrel képesek rengeteg dolgot megváltoztatni az univerzumban.
A fejlesztő kiemelte például, hogy sokkal több fát és sokkal több levelet tudnak majd például lemodellezni vele, de ami ennél is lényegesebb, hogy korábban megvalósíthatatlannak vélt, újabb típusú világok is érkezhetnek a nagyobb erőforrások miatt.
Most akkor mégis számíthatunk olyan tartalmakra PS4 Neo-n, ami hagyományos PS4-en nem lesz elérhető? Igencsak úgy tűnik!
csirkee
9 éve, 5 hónapja és 1 hetede akinek van már ps4-e az nem fog venni most egy újat
petrovicsz
9 éve, 5 hónapja és 1 heteEjj, nem jó hír. Nagyon nem. 🙁 Pont ettől féltünk sokan.
totyak
9 éve, 5 hónapja és 1 heteAzt gondolom, hogy nem lehet a fejlesztőket hibáztatni, ha kihasználják az új gép erőforrásait és olyan dolgokat hoznak össze, amit a sima PS4 nem bír. A Sony volt a fatökű, hogy nem elsőre ezt a PS-t dobta piacra. Lesz itt még anyázás a Sony felé.
warriorautobot
9 éve, 5 hónapja és 1 heteEz marhára nagy átbaszás, ha igaza van. Mert a Sony csak annyit közölt hogy jaj nem lesz komoly különbség!
Én meg örülök hogy vártam a PS4 vásárlással. Akkor inkább PS4 Neo-t veszek még ha kicsit drágább is.
ryuthestar
9 éve, 5 hónapja és 1 heteVárható volt…gecire elb@szták ezt a generációt. :@
movi
9 éve, 5 hónapja és 1 heteAkkor ba***ák meg!
ravor
9 éve, 5 hónapja és 6 napjaNa hát ezt hívják szívásnak, hú szegény sony-t de megfogják kövezni majd, ahogy sorra jönnek a hasonlóan felturbózott játékok az erősebb konzolra 😄