Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A GfK legfrissebb jelentéséből egy átfogó képet kaphattunk arról, hogy milyen változások mentek végbe az Egyesült Királyság videojátékos piacán a tavalyi esztendőben, amely kiemelkedő eltéréseket a korábbi évekhez mérten javarészt nem hozott. Ennek megfelelően kiderült, hogy a szigetországban 2016-ban a PS4 lett a legkelendőbb konzol, és bár azt nem tudni, hogy mennyi fogyott belőle, azt viszont igen, hogy a dobogóra még az Xbox One és a Nintendo 3DS állhatott fel.
A jelentésből megtudtuk még, hogy összességében tavaly jelentős mértékben csökkentek Nagy-Britanniában a dobozos játékok eladásai, ami bár PS4-en és 3DS-en érdekes módon nem volt megfigyelhető, ellenben más platformokkal együtt az apadás így is szignifikáns lett, közel 13 és fél százalékos csökkenést produkált.
Szintén érdekesség, hogy a GfK elemzése szerint a Call of Duty: Infinite Warfare volt a második (!) legtöbbet eladott játék tavaly az Egyesült Királyság területén, de hogy kinek sikerült beelőznie, az a jelentésből most még nem derült ki, azt bizonyára később osztják meg a rajongókkal. Tipp esetleg?
totyak
9 éve, 1 hete és 5 napjaHát persze, hogy a PS4, egész eddig az vezetett, miért pont év végén ne az lenne az állás?
vape
9 éve, 1 hete és 5 napjaSzerintem a világon mindenhol. 😄 Meglepődtem volna ha nem így van.
william
9 éve, 1 hete és 5 napjaA Brexit után semmin sem lepődök meg, nekem az xbox jobban bejőn
ferari51
9 éve, 1 hete és 5 napjahát ennek nem örülük csak az Xbox 360
ferari51
9 éve, 1 hete és 5 napjahát ennek nem örülük csak az Xbox 360
muki
9 éve, 1 hete és 5 napjaNagyon leverte a PS4 az XONE-t nem is tagadom, de én akkor is jobban szeretek Xezni.
rdave
9 éve, 1 hete és 5 napjaWUT?! Cseréld le az Internet Explorer-t.
warriorautobot
9 éve, 1 hete és 5 napjaHát nem csodálom, van még rá elég exkluzív cím ami miatt érdemes rá beruházni. 🙂