A Nioh lehet az első játék, amely érdemben különbözik PS4 és PS4 Pro alatt

2017. február 03.
4.0981
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Digital Foundry munkatársainak legfrissebb mérési eredményei alapján a Nioh lehet az első játék, amely végre ténylegesen is kihasznál valamit a PS4 Pro képességeiből, és ha csak minimálisan is, de különbözni fog a hagyományos PS4-es változattól.
 

Az említett csapat méréseiből ugyanis kiderült, hogy PS4 Pro alatt nemcsak jobb értékekkel rendelkezik majd az alkotás, hanem mindezen felül például már szabad szemmel is látható különbségek lesznek a két változat grafikai teljesítménye között, még ha ezek minimálisak is.

A beszámolók szerint ugyanis PS4 Pro alatt a Nioh szebb karaktermodellekkel és részletesebb pályaelemekkel szolgál, miközben a fejlesztők arra is gondoltak, hogy a fanatikusok szabadon beállíthassák, milyen módon szeretnének játszani vele.

Példának okáért ott az akció mód, amely folyamatosan és fixen tartja a 60FPS-t, míg a mozis módban a 30FPS került megcélzásra, de lesz egy köztes megoldás is, aminek során a legjobb felbontás mellett élvezhetik a játékot, aminek nyilván PS4 Pro alatt lesz majd a legnagyobb feladata.

Hogy miként fest mindez a gyakorlatban, illetve milyen különbségek figyelhetők meg a Nioh hagyományos és PS4 Pro-s változata között, azt az alábbi videón tovább boncolgathatod.

Nézd nagyban ezt a videót!



Nioh lehet az első játék, amely végre ténylegesen is kihasznál valamit a PS4 Pro képességeiből, és ha csak minimálisan is, de különbözni fog a hagyományos PS4-es változattól.'>
3 hozzászólás

totyak

9 éve, 1 hónapja és 5 napja

rDAVE írta:
Nincs legjobb, opciók vannak. 30 FPS nagyobb felbontással, 60 FPS kisebb felbontással és a harmadik variáció valahol a kettő között van felbontásban és FPS-ben is.
Ja, én úgy értelmeztem, hogy bármit szabadon állítgathat a játékos, tehát legjobb felbontást 60fps-sel. De akkor így már értem.

válasz erre

rDAVE

9 éve, 1 hónapja és 5 napja

totyak írta:
Miért jó ez az fps állítgatás? Nem mindenki a legjobb beállítást választja úgyis?
Nincs legjobb, opciók vannak. 30 FPS nagyobb felbontással, 60 FPS kisebb felbontással és a harmadik variáció valahol a kettő között van felbontásban és FPS-ben is.

válasz erre

totyak

9 éve, 1 hónapja és 5 napja

Miért jó ez az fps állítgatás? Nem mindenki a legjobb beállítást választja úgyis?

válasz erre
Nioh
6.445 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
MaryRichard profilja