Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb nagyszerű hírek láttak napvilágot a Nintendo Switch áráról, a Nikkei ugyanis úgy értesült, hogy a konzol még a Wii U kezdő áránál is olcsóbbra lesz kalibrálva, így Japánban 25 ezer jenért lehet majd hazavinni egyet belőle. Ez átszámítva a jelenlegi árfolyamon nagyjából 213 dollárnak megfelelő összeg, szóval valamivel több mint 60 ezer magyar forint, ami nyilván az adók és egyebek után nálunk jelentősen növekedni fog, de vélhetően még így is bőven 100 ezer forint alatt marad.
Érdekesség, hogy a hírt a Nintendo Switch pletykákban mesternek számító Laura Kate Dale is megerősítette – legalábbis részben -, aki szerint a briteknél 245 fontra lesz árazva a masina, megjelenését pedig március 17-én tervezi a Nintendo. Ha előbb nem is, pénteken reggel kiderül, hogy mindez igaz volt-e!
muki
9 éve, 1 hete és 7 órájaEz jól hangzik. Nyilván ez egy speciális tablet lesz ez már látszik, ehhez képest is kell nézni az árat és a teljesítményt. Ár / érték arányban biztos hogy nagyon jó cucc lesz.
Nehogy elcsábuljak XONE-ról. 😛
wegh
9 éve, 1 hete és 6 órájaTablet vagy sem, ha a Dark Souls 3-at viszi, akkor elég erő lesz benne(főleg a Nintendohoz képest) 🙂
rdave
9 éve, 1 hete és 6 órája60?! Én is annyiért akarom! 🙁 Hogy b.ssznák meg a rohadt magas áfájukat.
gokuvsvegita
9 éve, 1 hete és 4 órájaEz tényleg jó ár lenne. 😄 De még most se tudunk pontos teljesítményi adatokat, vagy tévednék?
Pletykákat már olvastam. 🙂
warriorautobot
9 éve, 1 hete és 2 órájaOlcsó lesz, de én azért én még várok vele.
totyak
9 éve, 6 napja és 23 órájaHa a briteknél 245 font lesz, akkor nálunk kb. annak megfelelő forint, így durván 90 ezer Ft-ra lehet számítani. Közünk nincs a dolláros árhoz, mindegy is, hogy USA-ban mennyiért adják majd.
william
9 éve, 6 napja és 22 órájaAkkor irány USA-ba vásárolni 😄