A Microsoft idén is nagyszabású E3 konferenciát ígér

2019. január 27.
5.2841
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Kicsit a komplett játékosközösség megilletődött, amikor a kiváló exkluzív címeiről elhíresült Sony visszatáncolt az idei E3 rendezvényüktől, viszont aggodalomra semmi ok, Microsofték igyekeznek betölteni az űrt.

Larry Hryb, ismertebb nevén Major Nelson, azaz a Microsoft egyik első embere az Xbox-divízió vezetőjével, Phil Spencerrel készített egy interjút, ahol szóba került az említett rendezvény, Nelson pedig elmondja, hogy miután beérkeztek novemberben a hírek a Sony visszakozásáról, elkezdtek azon morfondírozni a cégen belül, hogy vajon akkor érdemes lenne-e nekik kicsiben gondolkozni, ezáltal nem kevés pénzt megspórolva. Spencer viszont megerősítette, hogy szinte azonnal elhatározták, hogy ettől függetlenül idén is hozni fogják azt a minőséget, amit a korábbi események során.

Ha tippelnünk kéne, azt mondanánk, hogy itt inkább a konferecia show-műsor részére gondolnak, amiben vitathatatlan, hogy eddig is nagyon erős volt a redmondi vállalat az E3-akon, így nem nagyon érdemes abban reménykedni, hogy hirtelen előrántják a kalapból az Uncharted- és The Last of Us gyilkos exkluzívaikat.
visszatáncolt az idei E3 rendezvényüktől, viszont aggodalomra semmi ok, Microsofték igyekeznek betölteni az űrt.'>
7 hozzászólás

WarriorAutobot

5 éve, 7 hónapja és 10 napja

Hát na lehet nem lesz igazunk!
Mondjuk ne legyenek nagy reményeink, elég vicc amit néha művelnek. röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

5 éve, 7 hónapja és 11 napja

A Microsoft és a nagyszabású egy mondatban maximum vicces. röhögő smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 7 hónapja és 11 napja

[Tiltott felhasználó!]

fighterlaci

5 éve, 7 hónapja és 11 napja

rDAVE írta:
Idén IS?! röhögő smiley
Ott a pont! röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

5 éve, 7 hónapja és 11 napja

Idén IS?! röhögő smiley

válasz erre

marco

5 éve, 7 hónapja és 11 napja

zender írta:
Biztos nem lesz túlbonyolítva. Nincs mivel túlbonyolítani. röhögő smiley
Most miért vagy ilyen. Egy Crackdown 4 vagy egy Halo 7 bejelentés pl egész feldobná mindenki napját. nyelvnyújtó smiley

válasz erre

zender

5 éve, 7 hónapja és 11 napja

Biztos nem lesz túlbonyolítva. Nincs mivel túlbonyolítani. röhögő smiley

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
E3 2019
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja