Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft jóvoltából most fény derült néhány igen érdekes történetre az Xbox branddel kapcsolatban, amelyek közül az egyik részletesen kitér arra a sztorira, amikor a hivatalos bejelentés előtt kiszivárgott a sajtóhoz az információ a készülő konzolról. A Next Gen Magazine annak idején megkereste az Xboxot, hogy nyilatkozzon a kiszivárgott konzolról, ahol a cég illetékesei azt hazudták a sajtónak, hogy nincs ilyen dolog fejlesztés alatt. Seamus Blackley, az Xbox munkatársa azt mondta a sajtónak, hogy akkoriban egy 3D FX videokártyákhoz készült API-n dolgozott a Windows számára, miközben valójában természetesen ő vezette az Xboxot készítő csapatot.
Persze ez egyáltalán nem új gyakorlat, a cégek rendszeresen igyekeznek titokban tartani az újdonságaikat – már amikor, persze, hiszen sokszor megtörténik az, hogy szándékosan kiszivárogtatják azokat.
vape
4 éve, 1 hónapja és 2 heteEzt sose értettem. Minek hazudni? Saját magukat járatják le. Ahelyett lehet ködösíteni, sokkal kevésbé kellemetlen.
wickedsick
4 éve, 1 hónapja és 2 heteMert talán… marketingstratégia? Lol, semmiféle lejáratás nincs ebben.
muki
4 éve, 1 hónapja és 2 heteMS-nél az se igaz amit kérdeznek. 😄
direktor
4 éve, 1 hónapja és 2 heteNyilván mindig vannak fejlesztések. Egyébként tényleg felesleges erről kamuzni.
golem
4 éve, 1 hónapja és 2 heteHát ha szerinted az jó – vagy egyáltalán bármilyen – stratégia, hogy hazudoznak akkor van gond.. 😄
petrovicsz
4 éve, 1 hónapja és 2 heteEz tré bazdmeg.
fighterlaci
4 éve, 1 hónapja és 2 heteMegszoktuk tőlük… xD
wickedsick
4 éve, 1 hónapja és 2 heteInkább ott van a gond, ha nem tudunk különbséget tenni „hazugság” és „hazugság” között. Szenvedtél el bármiféle kárt azzal, hogy nem árulták el a konzol létezését idő előtt? Szenvedett kárt ebből bárki? Nem. Ha te úgy érzed, hogy ez neked fáj, nos, az egyéni szocprobléma, akkor valóban van gond, ha ez neked fáj. 😄
A káros hazugság, az az, amikor egy stúdió például kontentet ígér, de nem érkezik. Tökéletes példa a Cyberpunk 2077 megjelenése. Nagyon el van kényelmesedve a játékosközeg, ha már egy olyan tényező is fáj, hogy igyekeznek titokban tartani valamit a premierig – ahogyan azt a példád is mutatja. 😉
Egyszerű marketingstratégia: ha a console holder megerősíti a leakeket, oda a várakozás. Várakozás = még több kíváncsi szem, pénz. De ez totál egyértelmű. Már akinek, ugye. 🙂
patrik94
4 éve, 1 hónapja és 2 heteMS sok mindenben hazudik. Emlékszem amikor PC-n futtatott játékra azt hazudták, az Xboxon fut. Az is rohadt nagy blama.
wickedsick
4 éve, 1 hónapja és 2 heteNo igen, az valóban problémás volt. Tökéletes mintapéldája az ártalmas hazugságnak. Ma már nem is merik elsunnyogni az ilyesmit… 😄
grifid
4 éve, 1 hónapja és 2 heteNe és? Mindenki hazudik.