Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Lenovo és a Motorola nevek egy ideje már egy lapon említhetőek, ám eddig az okostelefonok kapcsán a vállalatok viszonylag külön utakon jártak. Nemrég azonban felbukkant egy Lemon X és Vibe 3X néven is emlegetett új Lenovo készülék, melyen már egyértelműen érződik, hogy a Motorola alkalmazásában álló tervezők is dolgoztak rajta. Az új készülék ugyanis nagy mértékben hasonlít például a Motorola által készített Nexus mobilra vagy a saját fejlesztésű Moto X-re.
Ez lehet az első jele annak, hogy a két márka közeledik egymáshoz, bár egyelőre mindkét név erősnek számít az okostelefonok piacán, így sokak szerint elmarad a végső egyesítés. Számunkra csupán az lehet érdekes, hogy a két vállalat tényleges közeledésével megkaphatjuk a Motorola készülékek hivatalos hazai forgalmazását is, hiszen a Lenovo már jelen van itthon, míg az általában remek ár/érték aránnyal rendelkező Motorola nincsen.
bekecs
10 éve, 4 hónapja és 19 órájaDurván jól néz ki ez a minimalista dizájn!
warriorautobot
10 éve, 4 hónapja és 19 órájaRemélem tényleg itthon is forgalmazni fogják mert a RAZR-t szeretném majd egy Moto X-re cserélni. 🙂
kpal
10 éve, 4 hónapja és 17 órájaMég az szifontól is szebb 🙂
totyak
10 éve, 4 hónapja és 17 órájaA kép nem sokat mutat a készülékből, de így elsőre nem csúnya. Csak szerintem nekem nagy lenne. Én a 4-4.5 col környékén kersgélek, ha telefont veszek.