Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sokan nagy összegben mernének fogadni arra, hogy miután a Nintendo már a második régi konzolját dobja ki miniatürizált változatban, hamarosan a GameBoy-t is kiadják ilyen formában, amit egy rajongónak sikerült idő előtt megvalósítania. A kiemelkedően tehetséges fiatal Vincent Buso volt, aki elhatározta, hogy megépíti a saját mini GameBoy gépezetét, ami olyan aprócskára sikerült, hogy konkrétan kulcstartóként hordható, ezáltal bárhol és bármikor előkapható egy kis játék kedvéért.
Vincent egyébiránt rögtön azzal kezdi az alábbi prezentációt, hogy szétkapja nekünk a kis szerkezetet, így kiderül, hogy a gépezet lelkét az Edison, avagy az Intel miniatűr PC-je adja, amire feltelepített egy emulátort, kapott egy másfél hüvelykes OLED kijelzőt, néhány aprócska módosítást, és a mini GameBoy már készen is állt a használatra.
Emberünk természetesen az alábbiakban egy kisebb bemutatót is tart nekünk, ezáltal több Super Mario-játékot próbál ki, hogy megmutassa működés közben a kis szerkezetet, amit mi is szívesen elfogadnánk.
fighterlaci
8 éve, 6 hónapja és 1 heteEz kurvajó! 😄
golem
8 éve, 6 hónapja és 1 heteNa neeeeee!!!!! xdxdxd
warriorautobot
8 éve, 6 hónapja és 1 heteNagyon fasza! 😄
santonio
8 éve, 6 hónapja és 1 heteHihetetlen hogy működik! 😮
totyak
8 éve, 6 hónapja és 1 heteVagány. Csak nem túl felhasználóbarát a mérete. De még így is tapsikolva fogadnám el.