Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Kingston itthon is egy rendkívül népszerű márka és amióta a HyperX brandet jóformán külön kezelik, az anyacég is többet tud foglalkozni az "általánosabb" termékkel, melynek tavaly meg is látszott az eredménye. A vállalat nemrég büszkén újságolta, hogy a a világ második legnagyobb SSD-szállítója. Az SSD-k piaca folyamatosan növekszik, hiszen valódi és látványos hasznot kínálnak viszonylag elérhető áron.
A Forward Insights független piackutató cég szerint 2016-ban nagyjából 63 millió SSD került forgalomba, ebből pedig a Kingston termékek 10,1 milliót tettek ki. A 16 százaléknál csak a Samsung tudott jobbat, ők az első helyet 21 százalékos piaci részesedéssel szerezték meg.
kpal
8 éve, 10 hónapja és 18 órájaNekem is ez (innen a GC-ről)van, és amúgy árban/tudásban a legjobbak.
imperator
8 éve, 10 hónapja és 17 órájaNem is nagyon látok más márkát a boltokban, na meg nem is rossz a Kingston.
szattila
8 éve, 10 hónapja és 15 órájaAz lehet de hogy a szoftverük 100 évvel van lemaradva a Samsung mellett az is biztos és a Samura kaptam 10 év garit is, de hogy lenne a második mikor az Intel az első a második a Samsung és utána jön a Kingston.
warriorautobot
8 éve, 10 hónapja és 13 órájaA cikk szerint a 2. legtöbbet és a diagramon látszok hogy ez igaz is. Az intel a sötét kék és az csak a 3%-a a világos kék az az összes többi gyártó egybe ömlesztve. Szerintem azt a kettőt keverted össze. 🙂
totyak
8 éve, 10 hónapja és 12 órájaNekem is Kingston van (TY GC Shop) és nagyon elégedett vagyok vele. Nagyon gyorsan betölt a gép vele.