Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem várhatók nagy meglepetések a különféle Disney-világokkal a Kingdom Hearts 3 keretein belül - jelentette be a keserédes hírt Tai Yasue, a játék társ-rendezője, aki szerint az összes puskaporukat ellőtték az előzetesekben. Sokan ugyanis úgy vélték, hogy a Square Enix a korábban bemutatott Disney-univerzumok mellett azért tervezett meglepetéseket is, azonban a rendező a Newsweek magazinnak elmondta, hogy amire engedélyt kaptak a Disney-től, és amit megvalósítottak, azt mind leleplezték már korábban, de azért nem kell aggódniuk a rajongóknak, mert friss ötletekből és a játékmenethez kapcsolódó meglepetésekből így sem lesz hiány.
Persze a különféle Disney-világokból sem lesz hiány, hiszen a Square Enix több nagy és változatos sorozatra építette fel a játékot, melyek között olyan neveket találunk, mint a Toy Story, a Hős6os, az Aranyhaj és a nagy gubanc, a Micimackó vagy éppen a Jégvarázs.
vape
7 éve, 2 hete és 20 perceNem csodálom, a csapból is folyik. Mondjuk mostanában kicsit kevésbé. 😄
ryuthestar
7 éve, 1 hete és 6 napjaHát ez @rvára szomorú, mert így akkor nem lesz annyira sok bejárható világ benne…
Wonderlandot, Halloween Townt és Sohaországot pl nagyon sajnálom! 😢