Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb nagyra törő kijelentésekkel szolgált Satya Nadella, a Microsoft vezére a cég aktuális üzleti jelentését követő befektetői találkozón, ahol a CEO határozottan kiemelte, hogy nagyon jól fogadta a piac az Xbox One X érkezését. Satya részéről persze nem úsztuk meg a világ legerősebb konzoljáról szóló rigmusokat sem, de az unalomig ismert szlogenek mellett azért hasznos dolgokat is elmondott a jövőről, így kiderült például, hogy a karácsonyi szezonban nagy siker lehet az Xbox One X, amit korábban az NPD is megerősített már előrejelzésében.
A Microsoft CEO-ja természetesen ennél is tovább merészkedett már, így a konzol távoli jövőjét tekintve kijelentette, hogy céljuk nem más, minthogy minden lehetőséget megragadjanak az Xbox One X-szel a 100+ milliárd dolláros gaming piacon.
Ennek részeként az egyik első komolyabb intézkedésük az lesz, hogy változtatnak a szemléletmódjukon, ami érinteni fogja a játékok készülését, terjesztését, valamint azt is, ahogyan a gamerek játsszák, illetve nézik azt. Jelentsen ez bármit is, az innovációnak már itt az ideje!
hellblade
8 éve, 1 hónapja és 2 heteA fidget spinnert is sokan vették mikor bejött.. 😄
Bírom ezeket a pozitív kijelentéseket,meg hogy mindent sikernek könyvelnek el a Microsoft-nál! 😄
Még a konzoljuk játék nélküli haldoklását is..Gondolom az is egy szép számadat lehet hogy hozzám hasonlóan mennyien váltottak Ps4 re a játékok miatt! 🙂
Továbbá mondok még egy számot:
40 ezerért sikerült végül eladnom a One-t játékokkal együtt..
imperator
8 éve, 1 hónapja és 2 heteÚgy tudtam ez egy gamer oldal nem pedig egy vicc oldal. 😄
xelosz
8 éve, 1 hónapja és 2 heteEnnek részeként az egyik első komolyabb intézkedésük az lesz, hogy változtatnak a „személet” gondolom szemléletet akartál írni 😄
A konzolról meg annyit, hogy erős is, jó is de ha pcd van és mellé mondjuk ps4-ed feleslegesnek érzed megvenni.
aki viszont nappaliban kényelmesen a 4K/Ultra HD tv-je előtt akar kockulni annak remek választás ez a masina 🙂
én nem számítok olyan kirobbanó sikerre de azért fog fogyni szépem 😛
miertkellettaregbevezetes
8 éve, 1 hónapja és 2 heteÉn inkább lecsapok majd a következő amazon akciónál a one s-re 2 játékkal 50k volt…annyit már megér.
warriorautobot
8 éve, 1 hónapja és 2 heteSzerintem pöppet sokat gondolnak. 😄
maniac
8 éve, 1 hónapja és 2 heteAzt-azt, köszi. 🙂
ronalddo
8 éve, 1 hónapja és 2 heteItt már túl késő változtatni. Ezt a versenyt is elvesztették, ezt a terméket is tönkretették. A Microsoft egy, a múltban jókor jó helyen lévő cég, ami manapság legjobb esetben is csak piackövető. Minden téren.
muki
8 éve, 1 hónapja és 2 heteHajrá PS4! Ezeket meg be kéne hinteni már sóval.
Hazudós, dilettáns, amatőr brigád.
totyak
8 éve, 1 hónapja és 2 heteAzt azért nem olyan nehéz megjósolni, hogy egy akármilyen termék jobban fogy ünnepek alatt, mint máskor. Szerintem a szaloncukor jobban fog fogyni, mint júniusban. Akkor most mondtam valamit?