Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mint a legtöbb fejlesztőcsapat, úgy a Microsoft utasítására a 343 Industries munkatársainak jelentős része is átállt két héttel ezelőtt az otthoni munkavégzésre - derült ki mindez a stúdió legújabb blogbejegyzéséből, mely egyáltalán nem sikerült túl derűlátóra. Ebből ugyanis kiderült, hogy a távmunka komoly nehézségek elé állítja a brigádot, hiszen rengeteg korlátozás van érvényben, melyeket nagyon nehezen tudnak áthidalni és megoldani, amivel a stúdió tisztában van, és mindent megtesznek azért, hogy ugyanabban a tempóban haladjanak a Halo Infinite munkálataival, és ugyanazt a minőségi élményt nyújtsák a rajongóknak.
Konkrét intézkedésekről egyelőre nem hallottunk még, tehát szó sincs arról, hogy csúszna a projekt, de ha eltart még egy ideig a jelenlegi állapot, és a csapatnak ilyen nehézségek mellett kell dolgoznia, akkor jobb ha felkészülünk egy tetemesebb jégre tételre a Halo Infinite kapcsán, noha egyelőre még azt sem tudjuk, eredetileg mire tűzték ki a premiert, tehát nem lesz nagy veszteség.
ronalddo
5 éve, 9 hónapja és 4 heteKomolyan nem értem, milyen nehézségekbe tudnak ütközni egy fejlesztés során. 😄 Máshogy mozog az egér otthon vagy mi? xD
petrovicsz
5 éve, 9 hónapja és 4 heteMINDENRE ráfogják hogy a vírus miatt van, döbbenet! 😄
patrik94
5 éve, 9 hónapja és 4 heteHát…. Mint mindenre, gondolom.