Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A francia videojátékos piaccal annak ellenére is ritkán foglalkozunk, hogy közel ugyanolyan nagy és ugyanolyan forgalmat generál, mint a brit, azonban az ottani Nintendo jóvoltából most mégis hallhattunk egy nagyon fontos rekordról. Amint ugyanis Philippe Lavoué, a Nintendo francia vezére bejelentette: nem kellett egyetlen év sem ahhoz, hogy 1 millió Switch menjen el az ország határain belül, amivel a masina minden idők leggyorsabban fogyó konzolja lett Franciaországban, megelőzve ezzel a Wii-t is, melyből teljes életciklusa során 6,5 millió példány kelt el.
Mint az ottani jelentésekből megtudtuk, a nagy sikert leginkább az őrült ünnepi időszaknak köszönhette a konzol, hiszen csak novemberben és decemberben 460 ezer példány kelt el belőle a franciáknál, akik az idei évben újabb milliós eladást remélnek a Nintendo Switch-től.
patrik94
7 éve, 10 hónapja és 3 heteAz mondjuk nagyon meglep hogy még a PS2 sikerét is felülmúlja. Azért ez nagyon nagy teljesítmény.
fighterlaci
7 éve, 10 hónapja és 3 heteDe keményen tolják! 😮
xelosz
7 éve, 10 hónapja és 3 heteha a nintendonak van esze és kellőképpen rá érzett most a sikerre akkor viszi tovább ezt a szériát a jövőben egy dupla ilyen erős konzollal ami szintén hordozható lesz 😄
az nvidia tegra processzora teszi a dolgát rendesen és jól is optimalizálnak rá 🙂
warriorautobot
7 éve, 10 hónapja és 3 heteSzép teljesítmény! 🙂