Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Izgalmas pletykákat hozott a Kotaku magazin, akik az Activison-höz közeli forrásokra hivatkozva arról írtak, hogy a Crash Bandicoot N Sane Trilogy sikerén felbuzdulva hamarosan egy újabb legendás sorozatot hoznak vissza ilyen formában a színtérre. Ez pedig nem lesz más, mint a zseniális Spyro the Dragon, melyet egy hármas csomagban kaphatnánk meg, méghozzá teljesen mai megjelenéssel, animációkkal és újradolgozott mentési rendszerrel, a Vicarious Visions fejlesztésében, akik a Crash Bandicoot N.Sane Trilogy-t is megalkották korábban.
A Kotaku úgy tudja, hogy a Spyro-trilógia kizárólag PlayStation 4-re jelenhet majd meg, és a Spyro the Dragon, a Spyro 2: Ripto’s Rage!, valamint a Spyro: Year of the Dragon című epizódokat vonultatná fel, és míg bejelentését márciusban tervezi a kiadó, megjelenésére is sor kerülhet idén, valamikor a harmadik negyedévben, a Kotaku szerint szeptemberben, hiszen akkor ünnepli 20 éves évfordulóját a sorozat.
latyak5
7 éve, 11 hónapja és 6 napjaJöhet!
imperator
7 éve, 11 hónapja és 6 napjaNem is tudtam hogy van folytatás.
patrik94
7 éve, 11 hónapja és 6 napjaHát ez nagyon jól hangzik, remélem igaz! 🙂
warriorautobot
7 éve, 11 hónapja és 6 napjaNem kizárt, de szerintem nem is ellenkeznénk hogy ne csinálják meg. 😄
totyak
7 éve, 11 hónapja és 6 napjaHa a Crash-t tényleg kiadják PC-re is, akkor lehet ez is jönni fog.