Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Minden jel arra utal, hogy nem kell olyan sokat várni a Diablo-sorozat következő epizódjára, mint amennyit például a negyedikre várakoztak a rajongók, vélhetően a sikerre való tekintettel felpörgeti egy kicsit a dolgokat a Blizzard. Ha mégsem, a széria következő epizódja már most formálódhat a háttérben, erre enged következtetni Mike Ybarra kijelentése, aki a közösségi médiában elmondta, hogy a jövőben szeretnék, ha a rajongóknak nem kellene olyan sokat várniuk két Diablo-játék között.
Bár ez alapján még semmiféle konkrétumra nem gondolhatunk vagy következtethetünk, ellenben arra azért mégis, hogy a háttérben talán már készül a Diablo V, és nem kell több mint egy évtizedet várni a következő epizód megjelenéséig.
patrik94
2 éve, 11 hónapja és 3 heteMondjuk ez nagyon jó hír, márcsak azért is mert most benne vannak a melóban, simán csinálják tovább a következőt ebben a felpörgött hangulatban.
vape
2 éve, 11 hónapja és 3 heteAz igen, nem sokat ültek akkor a babérjaikon. 🙂
ronalddo
2 éve, 11 hónapja és 3 heteNem húzzák az időt! 🙂
fighterlaci
2 éve, 11 hónapja és 3 heteCsak próbálják ezt végre rendesen összerakni. 😄