Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A közelmúltban több alkalommal is felmerült pletyka szintjén, hogy a Bioware különböző okok miatt törölte a Mass Effect Andromeda korábban betervezett sztori kiegészítőjét, azonban a hírt a fejlesztők most megcáfolták. Hogy ismerjétek az előzményt: egy osztrák cég, a Sinclair Networks hagyott hátra a minap egy olyan - azóta eltávolított - bejegyzést a Facebookon, miszerint a Bioware tőlük rendelt be három DLC-t is a Mass Effect: Andromeda kapcsán, azonban a napokban ezeket a projekteket törölték.
Bár a sztori elég hihető, hiszen ott a név és minden más egyéb, de Fernando Melo, avagy a játék producere szerint az egész instant butaság, hiszen bár a jövőről nem nyilatkozhat konkrétumokat, de azt megerősítheti, hogy a DLC-ket és a javításokat maguk készítik, és nem adják ki hamis cégeknek ezt a munkát.
Merthogy a Bioware állítólag még csak nem is hallott korábban az osztrák vállalatról, ami mellett kikötötték még, hogy nem azért nem nyilatkoznak, mert valami baj van, hanem azért, mert egy nyilvános cég esetében időnként van úgy, hogy nem tudnak érdemben semmiről sem beszélni.
While we can&039;t hire fake companies to do so.
— Fernando Melo (@DiscoBabaloo) 2017. június 29.
vape
8 éve, 6 hónapja és 2 heteAkart egy kis hírnevet a Sinclair Networks? 😮
totyak
8 éve, 6 hónapja és 2 heteFene tudja, az ilyesmi nem szokott véletlenül történni. Nem hiszem, hogy ennél a Sinclair Networks-nál egyszercsak gondolt egyet valaki, aztán kidobta a sztorit a Facebookra.