Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Éppen a napokban derült ki, hogy a Playerunknown's Battlegrounds már a Steam Early Access részeként simán elérte a 4 milliót az eladott példányszám tekintetében, ami mellett eléggé nyilvánvaló volt, hogy a bevételek tekintetében sem nagyon szűkölködnek a fejlesztők. A Bluehole most végre erről is jelentette nekünk, ezáltal kiderült, hogy a 4 milliós rajongótábor már most 100 millió dolláros bevételt generált nekik, amivel biztosították maguknak néhány évre az anyagi jólétet.
A fejlesztők megosztották továbbá, hogy a Playerunknown’s Battlegrounds legtöbb játékosa az Egyesült Államokból származik – mintegy 24 százalék -, de a 19 százalékuk Kínából, 6-6 százalékuk Oroszországból és Németországból, de egészen sokan, 5,5 százaléknyian zúzzák az akciókat Dél-Koreából, és mintegy 4-4 százalék csatlakozott a játékhoz az Egyesült Királyságból, valamint Japánból.
rdave
8 éve, 6 hónapja és 3 heteTúl nagy bizalom ez egy befejezetlen játéknak. A DayZ is mennyire felkapott lett és a mai napig b.ztak befejezni. Nehogy ezek is rájöjjenek, hogy nem kell befejezni a játékot, hisz már fizettek érte… Kína durva nagy piac egyébként, itt is látszik, hogy mekkora százalékuk van. Már amikor a cenzúra nem tilt be valamit. 😄
warriorautobot
8 éve, 6 hónapja és 3 heteA PUGB jött látott és győzött, de ajánlom hogy legyen befejezve!
totyak
8 éve, 6 hónapja és 3 heteSosem fizetnék még el sem készült játékért. Nagy rizikó.