Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hideo Kojima után mi sem természetesebb, minthogy a Square Enix csapata foglalta el a Tokyo Game Show konferenciatermét, a Sony nagy bemutatója közben ugyanis a csapat megerősítette, hogy újabb HD feldolgozással örvendeztetik meg a Final Fantasy-sorozat fanatikusait, reményeik szerint ugyanis feldolgozzák majd a népszerű széria tizedik epizódját. A bejelentést maga Shinji Hashimoto tette meg a rendezvényen, aki megerősítette, hogy nem csak PlayStation 3-ra, hanem PlayStation Vitára is megjelenhet az alkotás.
Sajnos a frissen bejelentett Final Fantasy X HD-ről egyelőre semmiféle kép vagy videó nem áll a rendelkezésünkre, az expón csak a nyers szövegre alapuló bejelentés játszott, így tehát meg kell elégednünk ennyivel, valamint egy jövő évre esedékes megjelenéssel, ami az eredeti, PlayStation 2-es Final Fantasy X évfordulóját is jelenti majd, feltehetően ennek apropóján esett a Square Enix választása a sorozat eme tagjára.
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 6 napjaJézusom, még egy ff.😄
marco
14 éve, 4 hónapja és 6 napjaÉs az miért baj?😮
gymtonic74
14 éve, 4 hónapja és 5 napjaFinal Fantasy VII es VIII jobban esett volna. Bar a X-el kevesebb munka van latvany tekinteteben, az ketsegtelen. Fiatal Gamer korom nagy cimei.