A fejlettebb piacokra egyértelműen a kisebb mértékű növekedés volt a jellemző, míg az Egyesült Államokban egyenesen stagnált a piac. A fejlődő térségek ugyanakkor a vártnál is gyorsabban gyarapodtak a vizsgált időszakban, ami kárpótolhatta a gyártókat és forgalmazókat. Az amerikai eladások egyáltalán nem nőttek az egy évvel ezelőttiekhez képest, szemben a közel 5 százalékos növekedést produkáló első negyedévvel.
Mivel a gyenge kereslet a vállalati szektorban egy kicsivel még a mezei felhasználói piacnál is jobban érződött, mindezt aligha lehet csupán a Windows Vistára való várakozással magyarázni. Az európai és japán kereslet szintén meglehetősen alacsony volt idén július és október között, a teljes Amerikán kívüli piac azonban még így is 13,5%-kal nőtt.
A vártnál gyengébb amerikai harmadik negyedév miatt a piackutatók közel 1%-kal lefelé módosították 2010-ig szóló globális előrejelzéseiket. Ennek ellenére az IDC 2008-ig kétszámjegyű gyarapodást, és 2009-re és 2010-re is 9% körüli eredményt jósol a számítógépes piacon. Eközben még a vártnál is gyorsabban folyik a noteszgépek előretörése, amire jó példa, hogy az Egyesült Államokban a Hálaadási hétvégén minden egyes eladott asztali PC-re két laptop jutott.