Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Noha már hónapok óta tudni lehetett, hogy a Blizzard leállította a Project Titan fejlesztését, azonban csak ezen a héten kaptunk hivatalos bejelentést is a témában. A Kotaku munkatársai ebből kifolyólag tárgyalást folytattak néhány elemzővel, akik megsaccolták, hogy körülbelül mekkora összegeket ölelhetett fel mindez a Blizzardnak, így a spekulánsok szerint a Project Titan törlése 50 millió dollár kukázását is jelentette egyben a cég életében, ami elképesztően nagy szám, hiszen más stúdió gyakran két-három projektet is tető alá hoz ennyi pénzből.
Egy neve elhallgatását kérő Blizzard alkalmazott egyébiránt megerősítette, hogy a Project Titan valóban egy sci-fi MMO volt, ami a közeli jövő Földjén játszódott volna. Bármennyire is hangzik jól mindez, a csapat vélhetően nem ok nélkül hozta meg súlyos döntését!
golem
11 éve, 3 hónapja és 3 heteAz elég nagy bukás akkor!😮 Nem semmi, hogy ennyi pénzt kidobtak az ablakon csak úgy…
totyak
11 éve, 3 hónapja és 3 heteNem mondom, hogy sajnálom őket. Lerántanak ezek elég ember jó nagy lóvéval, maradt nekik bőven.
ronalddo
11 éve, 3 hónapja és 3 heteTeli vannak lével, nem féltem őket…