3 millió szélessávú hozzáférés Nagy-Britanniában

2003. december 14.
1.3891
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Nagy-Britannia pszichológiai határhoz érkezett a 3 milliomodik szélessávú internet-hozzáférés bekötésével, s a bővülés továbbra is szédületes ütemű.

Az Oftel telekommunikációs piackutató cég szerint, mely a napokban változtatja nevét Ofcom-ra, az országban hetente 40 ezer új nagysebességű internetkapcsolatot kötnek be, és semmi jele, hogy ez az ütem lassulna. Stephen Timms e-kereskedelmi miniszter szerint jóval a korábbi várakozások előtt sikerült elérni a 3 milliós határt.

A piac legnagyobb szereplője, a British Telecom szerint cégük teljesen felkészült a további fejlesztésekre, és technikai szempontból akár 2005-re minden háztartás rendelkezhetne szélessávú kapcsolattal. A szakértők azonban kicsit rontanak ezen az ideálisnak tűnő képen, megjegyezve, hogy az Oftel a 128 és 150 Kbps-os hozzáféréseket is szélessávúnak tekintette felmérésében, ami legfeljebb a 11, 28 és 56 Kbps-os telefonmodemes időkben volt igaz, ma már inkább az 512 Kbps-os kapcsolatot lehet igazán gyorsnak tekinteni. Mindezzel együtt a számok azt mutatják, hogy minden 5 internettel rendelkező háztartás közül egy szélessávú kapcsolattal rendelkezik, ami több mint duplája a tavalyi aránynak.
1 hozzászólás

AngryKnight

12 éve, 9 hónapja

hát mára vagy a 3x-a nyelvnyújtó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja