Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az MSI egyre nagyobb hangsúlyt fektet a játékosoknak szánt termékekre, melyeket belső hardverek, félig kész számítógépek és hordozható gamer laptopok is jól példáznak. Már egy ideje elérhető a gyártó játékosok számára készített laptopcsaládja, azonban ebben a kategóriában a Full HD kijelzővel találkozhatunk leggyakrabban, ami valljuk be őszintén, már nem mai technológia. A gyártó CeBIT 2014 alkalmával leleplezett legújabb gamer laptopja is ezt tükrözi, hiszen különleges kijelzővel érkezik.
Az MSI GS60 Ghost Pro néven emlegetett gamer laptop ugyanis „3K” (2880 x 1620 pixel) felbontású kijelzőt kapott, amivel igencsak kiemelkedik a mezőnyből. Másik érdekessége a grafikus kártya, amiről sokat még nem tudunk, hiszen csupán annyi információ derült ki, hogy az nVIDIA egy még be nem jelentett modellje hajtja majd a játékokat, mely minden bizonnyal simán boldogul majd a laptop felbontásával is. E mellett érdemes megemlíteni az Intel Core i7-es processzort és a 16GB memóriát. A háttértár a konfigurációtól függően akár több SSD is lehet majd, a laptop súlya pedig 2kg alatt van.
totyak
11 éve, 10 hónapja és 1 heteEzen már kiélvezheti a játékos a játékok adta magasabb felbontás lehetőségét.
nomarcube
11 éve, 10 hónapja és 1 heteNagyon adaja! De gyanús, hogy dollárban is 3K lesz. 🙁
ace2
11 éve, 10 hónapja és 1 heteBiztos jó lesz ! De az ára már nem 😕
csirkee
11 éve, 10 hónapja és 1 heteBrutál.
kpal
11 éve, 10 hónapja és 1 heteDurva ,de valójában ekkora kijelzőn még a Full DH is bőségesen elég . Pár újabb játék és már a 3K visszább kell venni 😄
vendeg
11 éve, 7 hónapja és 3 hetehttp😕/www.radium.hu/msi-laptop.html
Itt már láttam 3K kijelzővel de az ára még elég magas. Gondolom várni fog rá kelleni pár hónapot, hogy lejjebb menjen..