Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Számos kétség gyötörte a Nintendo-t legújabb handheldjének sorsával kapcsolatban, ám Satoru Iwata most ismét átfutotta a grafikonokat és világossá vált számára, hogy alaptalan volt a vállalat aggodalma. A Nintendo elnökének elmondása alapján nem csupán egy világszerte népszerű handheldet, de egyúttal a japán cégóriás leggyorsabb ütemben fogyó konzolját is tisztelhetjük.
Satoru Iwata egy negyedéves pénzügyi ülés során adott hangot elégedettségének – legalábbis a VG247 értesülései szerint.
A legutóbbi Pénzügyi Tájékoztató idején a Nintendo 3DS még nem jött lendületbe; legalábbis tavaly novemberig, merthogy erős címek jelentek az év végi eladási szezonban, amik szerencsésen befolyásolták a Nintendo 3DS világszerte tapasztalt fogyását.
A Nintendo 3DS még az újév után sem veszített lendületéből, és két hete megdöntötte a leggyorsabb ütemben elkelő termékek rekordját.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 4 heteMilyen érdekes hogy pont a Vita premierjekor…😄😮
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 4 hetemennyiféle rekord van amiket döntögetni lehet és amikről amúgy sosem hallottunk😄
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 4 heteÉrdekes egybeesés a Vitával…😖
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 hetePedig elég szar konzol😖
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteNe, istenem ne.
Most akkor megint a szarabb minőségű miniképernyős fostalicskára jönnek majd tucatjával a jó játékok és nem a Vitára, amit egyenesen a normális embereknek találtak ki?
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteA Vita nagyon jó címekkel is indul és jó címek is lesznek rá. A hardvere is sokkal erősebb, úgyhogy szerencsére nem az a tendencia lesz amitől tartasz.🙂
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteAhogy megfigyeltem az emberek egyáltalán nem kíváncsiak a minőségre.
A Wii aratott, pedig egy igazi játékosnak kifordul tőle a gyomra.
A DS aratott pedig minden tekintetben egy 0 volt a PSP-vel szemben.
És így lesz ez a 3DS VS VITA-val is.
Az átlag embernek szarra van szüksége.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteVárj, a címben is benne van a lényeg: a NINTENDO leggyorsabban fogyó konzolja. Az azért más, nem minden konzolra értendő. Ezt mondjuk el is hiszem nekik.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteCsak nem olyan rossz, ha jó?😎
Mind kettő konzol a maga műfajában Jó.😎
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteAz minőség hogy hiper szuper grafika? és Játék élmény 0-a?😉 mert sok game egy 0-a az ő csúcs grafikájával.
Magyarul sok szarrjáték egy rakáson.Amik elég hamar megunhatóak és felejthetőek. Na ennyit arról hogy mi a szarr?😉
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteNem függ össze a kettő szvsz. A játékélmény úgy is lehet szuper, hogy a grafika is az. A Wii nagyon ronda grafikát mutat fel és a játékélmény semmivel sem jobb mint boxon pl. Sőt…
braddock
13 éve, 11 hónapja és 3 heteHát nekem nem kéne!