Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha még mindig nem láttál eleget a Wolfenstein II: The New Colossus-ból, de szeretnél változtatni ezen, akkor ma szerencsés napod van, a Bethesda ugyanis egy New York-i event részeként néhány szerencsés újságírónak idő előtt bemutatta a játékot. Pontosabban a játék egy olyan részletét, amit korábban még sehol sem láthattunk, ezáltal a New Orleans-ba kalauzoló helyszíneket, amibe a kapcsolódó demó részeként többek között a DualShockers csapata is belenézett, és rögzítettek is egy félórás gameplay felvételt, hogy mi se maradjunk le erről az élményről.
A felvétel érdekessége az, hogy ennek a pályának a végén található az a rövidke átvezető animáció, amelyet azon túl, hogy már reggel láthattunk, főszereplője Horton, a helyi ellenállás vezetője, akivel hősünk nem ápol túl bensőséges viszonyt.
A Wolfenstein II: The New Colossus érkezését október 27-én várjuk PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.
totyak
8 éve, 3 hónapja és 3 heteMár nem nézem meg a videókat. Tudom, hogy a játék jó lesz, tudom, hogy kell nekem és azt is tudom, hogy semmit nem akarok már előre megtudni, mindent felfedezek magam.
patrik94
8 éve, 3 hónapja és 3 heteFincsi game lesz nagyon!
hentes
8 éve, 3 hónapja és 3 heteNa jó hát a feléig néztem de nem akarok több spoilert.