Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mostanság a monitorok piacára általánosan leginkább a méret és a felbontás növelése a jellemző, ezzel együtt azt is meg lehet figyelni, hogy az említett két irány egymással kézen fogva jár, ezt pedig többen is megjegyezték a gyártók irányába. Különféle szakemberek ugyanis már egy ideje vártak arra, hogy a "kisebb" méretek esetében is elérhető legyen a nagy felbontás, ám ez akármilyen hihetetlenül is hangzik, mostanáig nem igazán akart megvalósulni. A monitorok piacán nagy névnek számító BenQ azonban új modelljével eleget tett a kéréseknek, hiszen a BenQ BL24020PT 23,8 hüvelykes kijelzője 2560 x 1440 pixeles felbontást kapott.
Az újdonság AHVA panelt kapott, amit sokszor IPS-ként tüntetnek fel, hiszen a két megoldás nagy mértékben hasonlít egymásra. Az persze egyértelmű, hogy ezzel főként azokat célozták meg, akik munkájukhoz ilyen specifikációt kívántak, így nem kell meglepődni az átlagos, 5ms-os válaszidőn és a 300 cd/m2-es fényerőn.
A kimenetek terén D-sub, dual-link DVI, DisplayPort 1.2 és HDMI 1.4 áll a felhasználók rendelkezésére, mindemellett pedig két darab 1W-os hangszórót is kapott a monitor. A CAD/CAM és animáció módok is a professzionális felhasználást segítik majd, ám azt nem tudni, hogy pontosan mikor és milyen áron lesz majd beszerezhető az új munkaeszköz.
kpal
11 éve, 2 hónapja és 3 heteSzép , bár 50-nél csak nem kéne többe kerülni.
totyak
11 éve, 2 hónapja és 3 heteAzt hiszem jobb lesz, ha megbarátkozok a nagyobbacska monitorokkal, mert ez lett a trend.
angol26
11 éve, 2 hónapja és 3 heteAhogy növekednek a standard felbontások, úgy kénytelen növekedni a képernyőméret is (pl az olvashatóság miatt), mivel a technológia lehetővé teszi. Megnéznék én egy 32 colos katódsugárcsöves monitort az íróasztalon. 🙂
golem
11 éve, 2 hónapja és 3 heteHál istennek. Végre elérhető áron vannak és sokkal jobb a nagy monitoron játszani és dolgozni is.