Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A SuperData legfrissebb iparági beszámolójából egy nagyon érdekes adat derült ki a Blizzard által készített Hearthstone kapcsán, a kérdéses kártyajáték ugyanis elképesztő összegeket hoz a csapatnak. Az említett elemző cég szerint ugyanis átlagosan havonta mintegy 20 millió dolláros bevétele származik a vállalatnak csak a kérdéses kártyajátékból, ami elképesztő összegnek tekinthető, ám korántsem valótlannak.
Az Activision Blizzard ugyanis éppen legutóbbi üzleti jelentésében erősítette meg, hogy a Hearthstone, a Heroes of the Storm és a Destiny triója, tehát mindössze három játék 1,25 milliárd dolláros bevételt generált számukra csak a második negyedévben.
A SuperData szerint egyébiránt kiemelendő, hogy a játék mintegy 31 százalékkal több bevételt kezdett el termelni, amint megjelent okostelefonokon is, és mivel következő kiegészítője már itt van a kanyarban, sikere vélhetően továbbra is fenntartható marad.
golem
10 éve, 5 hónapja és 1 heteNem gyenge! 😮
totyak
10 éve, 5 hónapja és 1 hete20 millió dolláros bevétel havonta az nem feltétlen jó. Emellett lehet 40 milliós kiadás is. Tudni kéne mennyi a hívi kiadásuk és akkor lehetne kalkulálni. Vagy 20 milliós nyereségről van szó? Bevétel meg a nyereség nem egy kalap.