Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A The Division 2 fejlesztőcsapata egy kicsit lassú év után új roadmapet adott ki a játék jövőjéhez kapcsolódóan, amely 2022 februárjára tolja ki a következő nagy frissítést, ami érkezik majd. A blogbejegyzés szerint addig is a játékosok többet megtudhatnak a fejlesztőcsapattól a kulisszák mögött, az Intelligence Annex sorozat visszatérésével, amely a közelgő funkciókat és változásokat bemutató anyagokat tartalmaz. Az év elején a Ubisoft megerősítette, hogy a The Division 2 az erős közösségi támogatásnak köszönhetően egész évben új tartalmakat kap majd.
Azóta azonban a játék csak a korábbi évadok újrajátszását látta, az ígért nagy frissítés pedig sosem valósult meg. Most a játékosoknak 2022 februárjáig kell várniuk az új tartalomra – amikor is minden új tartalomnak versenyeznie kell a februárra tervezett erős új játékmegjelenések sorával.
A hírfrissítés nem árult el túl sok részletet arról, hogy milyen új tartalomra számíthatnak a játékosok, egyelőre csak annyit tudunk, hogy egy új szezonból és egy hozzá kapcsolódó játékmódból áll majd. A poszt szerint az új szezon és a hozzá tartozó tartalom részletei 2022 januárjáig nem kerülnek nyilvánosságra.
muki
4 éve, 2 hónapja és 2 heteA játékos generáció, amikor már az update-ek is csúsznak. xD
petrovicsz
4 éve, 2 hónapja és 2 heteHát sok sikert hozzá, de szerintem ez már most el van baszva. 😄
ronalddo
4 éve, 2 hónapja és 2 heteNo komment. 😄
grifid
4 éve, 2 hónapja és 2 heteFebruár óta a közelébe sem mentem. és nem is fogok, giga update ide-oda.
Őszintén szólva egészen jól indult azután a sok sírás rívásra hallgatva egyre jobban elba**ták, már visszafordíthatatlanul.