Zuhanás filmkritika

A Zuhanás bizonyos szempontból nézve még visszalépés is Tarsem számára. Persze nem kell megijedni, a művész úr nem fogta vissza magasban szárnyaló képzeletét ez alkalommal sem, sőt, épp ellenkezőleg. Mindössze arról van szó, hogy második művét a rendező bármiféle stúdiótól függetlenül, saját zsebből forgatta, ez volt ugyanis az ő nagy álomprojektje. A film több, mint négy év alatt lett befejezve, húsz ország (Chilétől kezdve Fijin és Indián át egészen Romániáig gyakorlatilag az egész világot bejárta a stáb) helyszíneit felhasználva, és a már befutott, szintén klip- és reklámrendezőként induló pályatársak, David Fincher, illetve Spike Jonze támogatásával.


A 2006-os Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütáló film ötlete tulajdonképpen már jóval A sejt elkészülte előtt élt Tarsem fejében, a megvalósítást mindössze az anyagiak nehézkes beszerzése hátráltatta. A Zuhanás tehát abszolúte Tarsem szellemi gyermeke (illetőleg jórészt), míg A sejt egy készen kapott, a design és koncepció szempontjából már majdhogynem végső stádiumban lévő munka volt, aminek stílusa éppen egybevágott a rendezőével. Viszont nem elhanyagolható szempont, hogy bizonyos szintű ismertséget eredményezett Tarsem számára és még valamicske pénzt is hozott a házhoz.

Nehéz feladat a Zuhanás történetét részletekbe menően elmondani, talán lehetetlen is lenne - anélkül, hogy meglepetéseket, csavarokat elárulnánk, mindenképpen. Az 1981-es Yo Ho Ho című bolgár filmen alapuló forgatókönyvet Dan Gilroy, Nico Soultakanis és Tarsem írták közösen, megfűszerezve saját posztmodernista ízlésviláguk szerinti egyéb hatásokkal. A világhálót böngészve akadtam egy roppant frappáns megfogalmazásra, sajnos már nem emlékszem hol, amit most csúnyán plagizálni fogok (bár megeshet, hogy pontatlanul): a Zuhanás olyan, mint az Óz, a csodák csodája és A herceg menyasszonya kombinálva, egy jó nagy adag LSD-vel megspékelve.


Az 1920-as években járunk. Roy Walker (Lee Pace) filmes kaszkadőrként dolgozik, egy veszélyes mutatványa során, amellyel szerelmét szándékozta elkápráztatni, azonban baleset éri, lebénul, és most kórházban tengeti napjait. A sérülése és a lány elvesztése miatt az öngyilkosságot fontolgatja ébrenléte minden percében. Alexandria (Catinca Untaru), az öt éves kislány, aki szintén a kórház bentlakója törött karja miatt, egy nap összeismerkedik Roy-jal. A férfi mesés történetekkel szórakoztatja a kislányt különféle hősökről, banditákról és csatákról, azzal a hátsó szándékkal, hogy így idővel rávegye a kórház gyógyszerraktára morfiumkészletének megrövidítésére, és véget vethessen fájdalmainak mindörökre.

Ahogy Roy egyre inkább belemélyed a mesélésbe, Alexandria pedig egyre jobban beleéli magát, úgy mosódik el lassan a határ a valóság és a képzelt világ között. A történet szereplői lassan átformálódnak, és a kórház betegei, ápolói, doktorai jelennek meg helyükben (igen, pontosan ahogyan az Ózban), a valós, kórházbeli történések pedig idealizálva, de átültetésre kerülnek a mese cselekményébe.

A Zuhanásról sok minden elmondható, de az semmiképpen, hogy konvencionális film lenne. Nem csoda, hogy Tarsem nem volt képes megfelelő befektetőket, stúdiót találni egy ilyen történethez, ahogyan az sem meglepő, hogy a világ legtöbb országában (Amerikában is) két éves csúszással került csak bemutatásra a film. A sejttel ellentétben itt egy húzónév sincs a szereplők között, a forgatókönyv pedig valószínűleg még kétszer vékonyabb volt, pedig már A sejt sem volt éppenséggel egy bonyolult sztori. Ha valaki megkérdezné, hogyan írnám le egy mondatban a Zuhanást, azt mondanám, egy öncélú vizuális látványorgia, ami tulajdonképpen azt sem képes eldönteni, mi akarna lenni.


Tarsem egyszer teljesen elfeledkezik a film cselekményéről (a valós és a képzeletvilágban játszódóról egyaránt), és magára hagyja karaktereit, máskor pedig, ritkán ugyan, de magához tér, és kapkodva igyekszik bepótolni a lemaradást, nyögvenyelős magyarázkodásokkal tarkítva. A Zuhanás tipikusan az a film, ami csak azért létezik, azért készült el, "mert csak". Olyan, mint egy soha véget nem érni akaró Fashion TV felvételt látnánk, lehetetlen helyszíneken rögzítve, egy ki tudja mit szívó rendező, vágó és divattervező triumvirátusának prezentálásában. Ha Tarsem valamicskét is konyítana a karakterépítéshez, az időzítéshez, a hangulatteremtéshez, a dialógushoz vagy legalább a színészei megfelelő instruktálásához, akkor sokkal jobb eredmény születhetett volna ennél a kaotikus egyvelegnél.

A leistungot el kell ismerni, Tarsemnek valóban van érzéke a vizualitáshoz. A jelenetek többsége mesterien megtervezett, és még annál is jobban kivitelezett, "na ezt nézzétek, mit tudok!" típusú prezentációi a rendező képességeinek. Hihetetlenül céltalan, de szép. Önállóan majd? mindegyik megállja a helyét, ha 2-3 perces klipek lennének, azt mondanám oda az indiai csókának minden létező díjat, kontextusba helyezve viszont... nos, nincs is igazából kontextus, az a baj. Meg kel azt is jegyezni, A sejt esetében a CGI-gépezet elég rendesen működött, a Zuhanás azonban majdhogynem teljesen mentes a számítógépes ügyeskedésektől - egyedül a namíbiai sivatagi helyszín lehet ismerős mindkét filmből, Tarsem azt mondja, nem tudott még egy, ugyanennyire gyönyörű környezetet találni.


A színészgárda, mint említettem, nem bír egy sztárral sem, de ez így van jól. Az Alexandriát alakító kislányra Romániában, egészen pontosan Bukarestben bukkant a rendező, és végül több száz jelentkező közül lett kiválasztva. Tört angolsága, csalfa mosolya valami megfoghatatlan, megkapó bájt kölcsönöz neki - tényleg kitűnő a szerepre. A másik fontos karaktert, Roy-t játszó Lee Pace-ről már sajnos nem mondható el ugyanennyi jó. Ő is viszonylag ismeretlen, kezdő színész, annak ellenére, hogy lassan már a harmincat tapossa. Igaz, feladata nem éppen hálás, a film nagy részében mesél, és csak a hangja hallatszik, de, legfőképpen Tarsem hibájából, nincs kihasználva a karakterében rejlő potenciál. Érdekességként jó tudni, hogy Tarsem tanácsára Pace egy pillanatra sem lépett ki szerepéből az egész forgatás ideje alatt, így gyakorlatilag az egész stáb azt hitte, hogy valójában is kerekesszékben él.

Roger Ebert, az elismert amerikai kritikus szerint a Zuhanást látni kell mindenkinek, ha másért nem is, hát azért, mert létezik, elkészült. Azzal egyetértek, hogy nincs még egy ilyen film a világon, és nem is lesz. De hogy kötelező lenne megnézni? Nem kéne ezt az örömöt Tarsemnek megadni, higgyétek el, ez csak valamiféle gonosz tréfa lehet részéről. Készült már nagyon sok önös célok által vezérelt, magamutogató art film, ám azok, amelyek emlékezetünkben fent maradtak generációkon át (lásd Dalí mozgóképes kontribúciói) legalább úttörők voltak valamilyen szempontból, és ezerszer átgondoltabbak. Valóban nehéz meghúzni a határt művészet és "ha megszakadok, akkor is" művészet között. A Zuhanással Tarsem átlépett egy határt, a szemnek gyönyörűséges filmet készített, az agyunk azonban jó 120 percet vegetál időközben.

Zuhanás előzetes