A zombik iránti keresettséget mi sem mutatja jobban, hogy már kézikönyv is született az esetleges élőhalott-invázió esetére Zombie Survival Guide (magyarul kb. Zombi túlélőkalauz) címmel, mely részletes leírást tartalmaz a zombikról, illetve arról, mit kell tennie ilyenkor egy átlagembernek a túlélés esélyének maximalizálása érdekében.
Marc Forster, a Z világháború rendezője szerint a különleges, a különböző médiumok révén reneszánszát élő téma még mindig izgatja az embereket, és ő maga is gondolatébresztőnek talál számos motívumot. Forster így látja a zombik iránti fokozódó érdeklődés evolúcióját:
Nem véletlen tehát, hogy zombis történetből és filmből annyi van manapság, mint a szemét, viszont ezek egyre nagyobb mennyiségük mellett sajnos nem mindig képviselnek egyben magas minőséget. A Z világháború esetében abban az értelemben eltérést láthatunk a megszokott sémákhoz képest, hogy ezúttal nem csupán néhány elszigetelt ember szemszögéből éljük át a történteket, hanem egy világméretű „járványnak”, illetve az amiatt bekövetkező, globális krízisnek lehetünk tanúi. A World War Z valójában egy regény adaptációja, mely éppen Max Brooks – a bestsellerlistákat is meghódító Zombie Survival Guide írójának – könyve alapján készült.
Mivel a regény egy alapvetően semleges – és természetesen fiktív – ENSZ-jelentésre hivatkozva meséli el a „zombiháborút”, annak narratíváját alaposan megváltoztatták a mozgóképes feldolgozás intenzitása, a közönség fokozottabb bevonása érdekében. A film elkészítésekor szintén meghatározó szempont volt a trendeknek megfelelő realista ábrázolásmód, illetve az arra való törekvés – már amennyire hihető keretek között lehet bemutatni egy ilyen valószerűtlen eseményt.
Az expozíció nem tart sokáig: a világ és benne Amerika egy átlagos napra ébred, a főcím alatt láthatunk néhány képsort a szokásos nagyvárosi életről, egy kicsit belepillanthatunk a főhős és családja idillikus hétköznapjaiba, mígnem váratlanul elszabadul a pokol. A reggeli otthoni rutint követően Gerry Lane (Brad Pitt) feleségével, Karinnal (Mireille Enos) és két lányukkal egy hatalmas dugóban reked Philadelphiában, miközben a rádión keresztül értesülnek róla, hogy „veszettségjárvány” tört ki a városban, sőt világszerte tapasztaltak megbetegedéseket.
Nem sokkal ezután furcsa s egyben vészjósló események történnek, az utcán lévő emberek hanyatt-homlok menekülni kezdenek, majd láthatóvá válik a mind nagyobb számban jelentkező zombiáradat, melyben a vérszomjas élőhalottak tizedelik az élőket. Miután Gerry szemtanúja lesz, hogy az egyik férfi, akit megharapott egy zombi, hogyan változik maga is azzá, a Lane család is menekülőre fogja a dolgot.
A reménytelennek látszó káoszban egyetlen szerencséjük, hogy Gerry korábban az ENSZ-nek dolgozott, és a főtitkár-helyettes, Thierry Umutoni (Fana Mokoena) mindent elkövet annak érdekében, hogy kimentse őket. Mint azonban kiderül, Thierry nem csupa önzetlenségből kelt Gerry védelmére, lévén nagy szüksége van volt kollégája tapasztalatára és segítségére. Innentől kezdve a Z világháború kizárólag egyetlen protagonistára, Garry Lane-re, az ENSZ egykori, korábban háborús bűnök feltárásában világszerte nagy rutint szerzett vizsgálótisztjére koncentrál. Vagyis a moziváltozat nézői szinte mindent a férfi szemszögéből látnak, amint Gerry versenyfutást folytat az idővel és a végzettel, hogy megállítsa a fertőzés szétterjedését, mely hadseregeket és kormányokat győz le, és kihalással fenyegeti az egész emberiséget.
A Z világháború óriási költségvetésből készült, ami alapján sejthető volt, hogy a látványra és a feszültségre próbál majd építeni. A fényképezésre nem is igen lehet panaszunk, mivel szerencsére nem jellemző az oly divatos kamerarángatás és a követhetetlen vágások sorozata sem. A fertőzöttek tömegeiről elénk táruló képek sokszor valóban félelmetesek, többnyire anélkül, hogy feleslegesen hatásvadászok lennének.
A tömegpánik bemutatása és az utcákat elárasztó zombik látványa ugyanakkor kétségkívül nagyon hatásos, és akadnak szituációk, amikor az alkotók remekül ragadnak meg egy-egy tipikus társadalmi jelenséget – például amikor a káosz kitörését követően már a rendőrök sem hatóságként, hanem csupán a saját túlélésükben érdekelt egyénekként viselkednek.
A realista megközelítés ellenére azonban a produkció a szokásos túlzásokba esik, melyek közül a repülőgép-szerencsétlenség a legkirívóbb példa. A történet, bár a megszokotthoz képest némileg másképpen közelíti meg a témát, alapvetően ugyanazokat a zombifilmekben már számtalanszor látott momentumokat, kliséket sorakoztatja fel, mint elődei. A cselekmény többnyire kiszámítható, az alkalmi ijesztgetésen kívül kevés meglepetés ér bennünket, az időnként tetőfokra hágó feszültséget pedig csupán rövid ideig képes fenntartani a meglehetősen kiegyensúlyozatlannak mondható narratíva.
A politikai felhang, mely minden bizonnyal a regény savát-borsát adta, csupán félig-meddig érvényesül, a tárgyalásmód valójában mindvégig igen felszínes marad. További gond a megvalósítással kapcsolatban, hogy a film – realista alkotás lévén – mindvégig nagyon komolyan veszi magát – ami a sztori természetéből adódóan nem is volna probléma, ha a közbeiktatott néhány könnyedebb pillanat és geg nem járna vészesen közel ahhoz, hogy önmaga paródiájába forduljon át.
Az alkotók védelmében azért annyit el kell ismerni, hogy a Z világháború meglehetősen rögös utat járt be, míg a regényből kész mozi lett belőle. Miután Bratt Pitt produkciós cége, a Plan B Entertainment sikeresen lecsapott a megfilmesítési jogokra, Leonardo DiCaprio cégétől elhappolva azokat, az adaptáció nehézségei miatt többször is át kellett írni a forgatókönyvet. A feladatot először a Lost-os Damon Lindeloff-ra bízták, akit mostanság frekventáltan kérnek fel hasonló revíziókra (lásd Cowboyok és űrlények, Prometheus, Star Trek – Sötétségben) – mivel azonban Lindeloff egyéb kötelezettségei miatt nem tudta befejezni az írást, végül egy harmadik forgatókönyvíróra is szükség volt a történet lezárásához.
A produkciónak, mely részben Magyarországon forgott – s egy időben a fegyverek illegális behozatala körüli hangos botránnyal volt tele a sajtó -, egyéb nehézségekkel is szembe kellett néznie, mielőtt végleges formát öltött volna: a producerek elégedetlenek voltak a felvett anyaggal, ezért jónéhány jelenetet újra kellett forgatni, ami többek között plusz hét hetes budapesti utóforgatást eredményezett. Végül a film nálunk felvett, a forgatókönyv szerint eredetileg Moszkvában játszódó, grandiózus befejezését is kihagyták és megváltoztatták, majd a Paramount mintegy fél évvel elhalasztotta a film 2012 végére kitűzött premierjét.
Sajnálatos módon a végleges változat a hozzáadott, illetve átírt jelenetek ellenére így is összecsapottnak tűnik – és ezen még az sem változtatat sokat, hogy már megszellőztették a folytatás lehetőségét, mondván a film alighanem kasszasiker lesz, és a Paramount egyébként is trilógiaként képzelte el az adaptáció megvalósítását. Azonban akár lesz következő rész, akár nem, az tény marad, hogy Brooks könyvének tartalmát rendkívül nehéz feladat mozgóképre átültetni oly módon, hogy a lényeg, a dokumentarista stílusban tárgyalt, valószerű, többszereplős és többhelyszínes cselekmény lényege megmaradjon, mégis izgalmas, mindvégig sodrú lendületű és feszültséggel teli legyen.
Hiába kapott komoly dícséretet a regényből adaptált forgatókönyv első változata, a zsáner meghatározó darabjának titulálva az anyagot, a sok átalakítás nem tett jót a végeredménynek, és a Marc Forster rendező (Szörnyek keringője, Én, Pán Péter, Felforgatókönyv, A Quantum csendje, Géppisztolyos prédikátor) dirigálása alatt történő megvalósítás sem úgy sikerült, hogy az valóban kihasználja a sztoriban rejlő potenciált.
Sajnálatos módon a színészi alakítások terén sem kapunk semmi igazán kimagaslót, ami a zsánertől függetlenül a toldozott-foldozott forgatókönyvnek és a sztori összetartását nehézkesen kezelő direktori munkának is betudható. Brad Pitt hozza a kötelezőt, jóformán egymaga elvíve a hátán a filmet, a többiek pedig csupán asszisztálnak, olykor inspirált, máskor meglehetősen lapos teljesítményt nyújtva. Valódi kibontakozásra persze nem is igen akad ideje senkinek sem, mert olyan gyorsan haladunk helyszínről helyszínre, miközben Gerry-vel bejárjuk a fél világot a vírus nyomában, hogy alig marad idő karakterábrázolásra. Legfeljebb a főhős jelleme kerül félig-meddig kibontásra, de az egész történet annyira körülötte és a járvány körül forog, hogy a többi szereplőről nem tudunk meg jóformán semmit sem.
Hiába tehát a grandiózus feldolgozás és látványvilág, illetve az emberek és a különböző szervezetek többé-kevésbé realisztikusnak ható reakciói, a Z világháború alapvetően egy lelketlen mészárlás, időről időre felpumpált adrenalinlöket lett, miközben csak rohanunk előre a főhőssel, ám az oly sokáig keresett megoldás végül mégis elmarad.
A klasszikusan az egyszernézős kategóriába sorolható produkciót egyesek ugyan Az ember gyermeke című, szintén poszt-apokaliptikus mozihoz hasonlították, a személyes dráma bemutatása azonban ez esetben jóval gyengébbre sikeredett, és a feszültséget sem sikerült végig fenntartani. Ráadásul újfent egy olyan filmmel van dolgunk, melynél gyakorlatilag teljesen értelmetlen és felesleges a 3D jelenléte, ezért ha úgy gondoljuk, hogy zombifilm lévén mindenképpen látnunk kell, nem árt, ha tudjuk, hogy a 3D csupán minimális különbséget jelent a hagyományos vetítés által nyújtott látványhoz képest.
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 3 heteKb erre számítottam…
csirkee
12 éve, 6 hónapja és 3 heteVártam már ezt az írást, kíváncsi voltam rá. Szerintem meg fogom lesni a filmet, hanem is most moziban, de később dvd-n vagy blu-ray-en biztosan! 🙂
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 3 heteEgy esti filmnek pont jó. Egy agyatlan zombihenteléstől nem is akarok mást!
dns
12 éve, 6 hónapja és 3 heteAz lehet, de ez a film annál több szeretne lenni. Legalábbis szeretne…
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 3 heteHát akkor rosszul promotálják…🙂 Én totál ilyen hentelősnek gondoltam.😮
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 3 heteSzeretem ezt a stílust, nekem a 2012 is tetszett például. Biztos hogy megnézem, bár mindenki felemásan nyilatkozik róla…
lac
12 éve, 6 hónapja és 3 heteAz előzetesek alapján annyira nem fogott meg, viszont „miért is ne?” alapon mégis beültem rá. Nem bántam meg, nagyon bejött, ekkorát nem gyakran csalódok pozitívan. Nem szabad azonban elfeledni, hogy ez egy pörgős akciófilm, amit akár a Left 4 Dead széria megfilmesítésének is tekinthetünk. Csak a speacial infected-ek hiányoztak… 🙂
dns
12 éve, 6 hónapja és 3 heteÖrülök, hogy ez bejött, ha már az Acélember annyira nem tetszett🙂
Ég és föld különbséget ugyan nem tudnék a két film minőségében megállapítani, ahogy látom, valahogy mindkettő eléggé megosztja a közvéleményt – hasonlóképp pl. a Vasember 3-hoz és a Feledéshez (és részben még talán a Star Treket is ide sorolhatjuk). Hiába, úgy látszik, mostanában az ilyen felemás mozik – vagy felemás ízlések? – korát éljük🙂
lac
12 éve, 6 hónapja és 3 heteÍrtam egy baromi hosszú hozzászólást, amit azonban egy véletlen oldalfrissítés nyírt ki, szóval rövidre fogom most.
Az Acélember esetében az a probléma, hogy a film próbálta nagyon komolyan venni magát. Teremtett egy sötét atmoszférát, elhitette velünk, hogy a realista ábrázolás a fő cél, erre tömve volt gagyibbnál gagyibb, töketlenebbnél töketlenebb jelenetekkel. Ha jól emlékszem, nagyon nem is halt meg senki a kamera előtt – volt talán egy noname katona nyakkitörése -, a verekedések pedig abszolút súlytalanok voltak, mivel egyik fél sem sérült. Ne értsetek félre, nem azt várom, hogy minden másodpercben premierplánban belezzenek ki valakit (ha ilyet szeretnék nézni, akkor előveszem a Spartacus-t), de azt szeretném elhinni, hogy valódi veszély leselkedik a szereplőkre. A Batman trilógiában például volt nem egy olyan halál, amin meglepődtem, de ilyen téren bizony az elég light-os (de amúgy szerintem remek) Oblivion is tökösebb volt, mivel ott sem kíméltek sokakat. Ha pedig nem akar dark lenni, akkor ne is játssza el, hogy az. Tudom, mostanság ez a realista ábrázolásmód a divat, de ha nem tudunk kapaszkodni, akkor kérem, ne üljünk fel a vonatra! (Tudom, ez gyenge metafora volt.) És akkor arról még nem szóltam, hogy ritkán látni annyira borzasztó vágásokat, mint ebben a filmben.
A World War Z-ben pont az tetszett, hogy szerintem egyáltalán nem vette komolyan magát. Beindultak az események, valószerűtlenebbnél valószerűtlenebb dolgok követték egymást, és nekem végig az volt az érzésem, mintha csak egy videojátékot néznék. Ezért is írtam a Left 4 Dead-es példát, hiszen valóban olyan volt, mint egy másfél órás kampány. Sok helyszín, sok akció, esetleg némi horror. Nem vártam a filmtől sokat, és éppen ezért tetszett annyira. Brad Pitt tökös volt, mindig tudta, hogy mit kell tenni, és a többi karakter sem nagyon szenvedett. Mint ahogyan az cikkben is említve volt, nem voltak idegesítő kamerarángatások, így mindig tudni lehetett, hogy mi merre hányóra, és bár a vége nekem kissé gyorsan jött el – a cikket olvasva már értem, hogy miért éreztem így -, összességében bejött a film, és simán beülnék a folytatására is. Szigorúan elvárások nélkül persze!… már ha az lehetséges.
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 3 heteNAGYON tetszett! Izgalmas film végig és nagyon látványos!
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 3 heteUh én most jöttem a moziból még mindig ráz a hideg. HATALMAS film, kegyetlen jól van megcsinálva, nagyon nagyon bejön!
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 3 heteHát akkor te se vagy valami nagyigényű.😖 Silány szar az egész!
dns
12 éve, 6 hónapja és 2 heteSzerintem mindkét film nagyon is komolyan vette magát, bár abban igazad lehet, hogy a Z világháború a maga módján jóval őszintébb, kevésbé képmutató mozi lett, mint az Acélember. Az már más kérdés, hogy mit tudott megvalósítani abból, amit kitűzött maga elé, de összességében azért egy bőven nézhető filmről beszélhetünk. A Superman legújabb interpretációja viszont valóban felemásra sikeredett, s hiába próbál valami újat mutatni, elsősorban a látványról, az eredeti anyag modernizált értelmezéséről szól. Ilyen tekintetben tényleg a Z világháború tekinthető kevésbé felesleges mozinak a kettő közül🙂
Amúgy a váratlan oldalfrissítéssel már én is szívtam, eléggé bosszantó tud lenni, amikor az ember elveszíti a hosszú percek vagy netán félórája írt szöveget😛 Erre egy lehetséges megoldás a szövegkijelölés & ctrl+c frekventált használata, vagy egy másik, ha először külön szövegszerkesztőbe pötyögjük a mondanivalónkat🙂
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 2 heteHihetetlenül jól szórakoztam ezen a filmen. Várom Blurayen is!🙂
adinho15
12 éve, 6 hónapja és 1 hetetetszett a film,csak kicsit kiszámítható volt ,de ajánlom ,folytatást durvább lesz biztos – 18+
rdave
12 éve, 6 hónapja és 1 heteÉn nem várok túl sokat ettől, bár lehet azt se éri el. 🙂
DVD-n majd megtekintem és kiderül.
latyaa
12 éve, 6 hónapja és 1 heteÉn csak a könyvet olvastam el az egész jó volt bár néha néha untam. Kíváncsi vagyok a filmre.
bere93
12 éve, 6 hónapja és 1 heteAzért kíváncsi vagyok a filmre, főleg a zenei aláfestés miatt is, azt csiripelték a madarak, hogy muse is fog pörögni a film alatt 🙂
fox95
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaJó lett, csak kár hogy a nálunk forgatott jeleneteket(ami a könyv szerint oroszország lett volna)kihagyták.
GameChannel User
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaMeg kell néznem
markip05
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaNagyon jó film!
tj_1
12 éve, 6 hónapja és 4 napjanagyon jó filmnek tűnik meg kell néznem minél hamarabb 🙂
imesz
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaJó kis film de soha nem láttam még ennyire aktív zombikat egy filmben
ajdith
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaJónak tűnik, a megnézése tervben van.
balazsy
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaVégre egy jó zombis film
linkedhornet
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaTervezem, hogy megnézem, bár nem értem miért mondták a trailerben, hogy Oroszország egy fekete lyuk… Európa és az oroszok simán legyőzték volna zombikat. Szerintem… Bár már megszoktuk, hogy mindig Amerika a célpont vagy az egyetlen túlélő… vagy a hős 🙁
rolman2012
12 éve, 6 hónapja és 1 napjaEzt érdemes lessz megnézni.
toxxic
12 éve, 6 hónapja és 1 napjaNagyon király film!
GameChannel User
12 éve, 6 hónapja és 20 órájaRég láttam ilyen jó filmet, nem sok részébe tudtam belekötni, pedig nagy kritikus vagyok 😛
erkxt-hun
12 éve, 6 hónapja és 14 órájaNekem is nagyon bejött!! sok év után a Walking Dead mellet egy jó film is jött végre!!!Jöhetne még az idén néhány jó horror .
lycanlord
12 éve, 6 hónapja és 12 órájaMost vettem meg a könyvet, remélem aa film is jó lesz utána 🙂
A cikk alapján érdemes lesz megnézni
bartaz89
12 éve, 6 hónapja és 7 órájaÉn a filmet láttam, rögtön a premier napján, nem mondom hogy világ megváltó alkotás, viszont kellemes kis mozidélutánt lehet vele csapni.
rampageiv
12 éve, 5 hónapja és 4 hetePedig a zombis filmek a legjobbak. Gondolkoztam le kellene tölteni angolul majd és felirattal végignézni, de úgy meg nem jó, mert állandóan a feliratot olvasom és nem látok a filmből semmit. 😄
Van egy nagyon jó zombis sorozat, de azt nem adják ki szinkronosan, mert olvastam róla a The Walking Dead sorozat amit sok embernek ajánlok. 🙂
petike737
12 éve, 5 hónapja és 4 heteNekem nagyon bejött, bár az elején az a szenvedés már kezdett sok lenni 🙂
érdekes lesz hogyan alkotnak egy trilógiát belőle.
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 3 heteJó kis akció film 😄
skim
12 éve, 5 hónapja és 2 heteMár nézném 😄
blackiron
12 éve, 5 hónapja és 1 napjaÉn láttam a filmet és nekem nagyon bejön, a történet hihetetlenül jól lett megírva, a szereplők nagyon jól játszanak, és most még a magyar szinkron stáb is ki tett magáért. Nem túl ijesztő és nem is biztos hogy az év filmje lesz, de én mindenkinek csak ajánlani tudom 🙂
alrian
12 éve, 5 hónapja és 1 napjaméghozzá velünk láttad 😄, és ki*aszott jó volt! (kivéve az a fickó aki képes volt azt mondani hogy a Superman jobb volt -.-)
gamemester92
12 éve, 4 hónapja és 3 heteEz tipikusan az a film, amit moziban kell megnézni! Nekem eddig ez az év filmje! NO1
juhaszandor
12 éve, 4 hónapja és 3 heteDavid Morse egy komoly zombi filmben? 😄
rasztabob
12 éve, 4 hónapja és 1 heteha valaki fel akar készülni a zombi invázió ellen akkor rendelje meg a zombi túlélő kézikönyvet
tardief88
12 éve, 4 hónapja és 1 heteIdőjárásjelentésben láttam is hogy nemsokára invázió várható 🙂
barna120
12 éve, 3 hónapja és 3 heteLegjobb zombis film 😛
scal
12 éve, 3 hónapja és 3 hetesokadik írásod DNS amit olvasok és ez se az se amaz se tetszik, ráadásul itt még csak egyetérteni se tudok a film tele van atomkirály suspense jelenetekkel ahol végre nem attól akarnak ijeszteni hogy félrehúzzák a kamerát, és basszus az első zombi ugrásnál én is ugrottam egy jó nagyot, másszor meg lopakodni kell és milyen rohadt idegesítő az az orvos zombi a mocskos pofáját neki
ugyanakkor kiről akartál te megtudni bármit is? én senkiről, nem érdekelt ebben a filmben senki jelleme – amúgy is megkaptad, a hülye nő nem tudja felfogni hogy ne hívja a csávót, és ezzel kishíján a halálát okozza, úristen ezt hányszor éltem át 😄 bár ez a telefon bekapcsolva hagyás már a 24-ben is szarvashiba volt
én káoszt zűrzavart vártam, és azt meg is kaptam, a Holtak hajnala óta nem láttam ilyen jó zombifilmet, pedig pár tucatot ledaráltam, Emmerich csinálja ezt, hogy több perspektívából mutatja be, visszatér sokszor a szereplőire, és még sincs fejlődés, de ilyen filmekhez nem is kell ez
sokan mondták, hogy a repülős jelent már sok volt, na most Te vajh mit teszel egy gépen ahol van közted meg a zombik közt 10 méter, Biztos halál? vagy a Lehet, hogy biztos halál? szerintem teljesen jó jelenet volt, ahogy a filmnek a lezárása is tetszett, mert logikus volt és így még nem láttam
kishege2003
12 éve, 2 hónapja és 2 heteNem láttam de máris tetszik nekem való 🙂
lycanritter
12 éve, 1 hónapja és 2 heteÉn még csak most néztem meg, de nagyon jó! Aki szereti a zombis filmeket, annak tuti tetszeni fog !