A zombik iránti keresettséget mi sem mutatja jobban, hogy már kézikönyv is született az esetleges élőhalott-invázió esetére Zombie Survival Guide (magyarul kb. Zombi túlélőkalauz) címmel, mely részletes leírást tartalmaz a zombikról, illetve arról, mit kell tennie ilyenkor egy átlagembernek a túlélés esélyének maximalizálása érdekében.

Marc Forster, a Z világháború rendezője szerint a különleges, a különböző médiumok révén reneszánszát élő téma még mindig izgatja az embereket, és ő maga is gondolatébresztőnek talál számos motívumot. Forster így látja a zombik iránti fokozódó érdeklődés evolúcióját:

A különböző járványoktól sújtott emberek először a hetvenes években özönlötték el a mozivásznakat, a nagy társadalmi feszültségek idején. És most, hogy megint a drasztikus változások és nagy kételyek korszakát éljük, ismét népszerűek lettek. Az élőhalott hatalmas metafora – a megtestesült öntudatlan tömeglény, s ezzel tükröt tart a ma embere elé. Az emberiség mint faj tulajdonképpen nincs tisztában azzal, hogy mit művel önmagával és a bolygóval, ezért fel kellene ébrednie.

Nem véletlen tehát, hogy zombis történetből és filmből annyi van manapság, mint a szemét, viszont ezek egyre nagyobb mennyiségük mellett sajnos nem mindig képviselnek egyben magas minőséget. A Z világháború esetében abban az értelemben eltérést láthatunk a megszokott sémákhoz képest, hogy ezúttal nem csupán néhány elszigetelt ember szemszögéből éljük át a történteket, hanem egy világméretű „járványnak”, illetve az amiatt bekövetkező, globális krízisnek lehetünk tanúi. A World War Z valójában egy regény adaptációja, mely éppen Max Brooks – a bestsellerlistákat is meghódító Zombie Survival Guide írójának – könyve alapján készült.

Mivel a regény egy alapvetően semleges – és természetesen fiktív – ENSZ-jelentésre hivatkozva meséli el a „zombiháborút”, annak narratíváját alaposan megváltoztatták a mozgóképes feldolgozás intenzitása, a közönség fokozottabb bevonása érdekében. A film elkészítésekor szintén meghatározó szempont volt a trendeknek megfelelő realista ábrázolásmód, illetve az arra való törekvés – már amennyire hihető keretek között lehet bemutatni egy ilyen valószerűtlen eseményt.
Az expozíció nem tart sokáig: a világ és benne Amerika egy átlagos napra ébred, a főcím alatt láthatunk néhány képsort a szokásos nagyvárosi életről, egy kicsit belepillanthatunk a főhős és családja idillikus hétköznapjaiba, mígnem váratlanul elszabadul a pokol. A reggeli otthoni rutint követően Gerry Lane (Brad Pitt) feleségével, Karinnal (Mireille Enos) és két lányukkal egy hatalmas dugóban reked Philadelphiában, miközben a rádión keresztül értesülnek róla, hogy „veszettségjárvány” tört ki a városban, sőt világszerte tapasztaltak megbetegedéseket.

Nem sokkal ezután furcsa s egyben vészjósló események történnek, az utcán lévő emberek hanyatt-homlok menekülni kezdenek, majd láthatóvá válik a mind nagyobb számban jelentkező zombiáradat, melyben a vérszomjas élőhalottak tizedelik az élőket. Miután Gerry szemtanúja lesz, hogy az egyik férfi, akit megharapott egy zombi, hogyan változik maga is azzá, a Lane család is menekülőre fogja a dolgot.
A reménytelennek látszó káoszban egyetlen szerencséjük, hogy Gerry korábban az ENSZ-nek dolgozott, és a főtitkár-helyettes, Thierry Umutoni (Fana Mokoena) mindent elkövet annak érdekében, hogy kimentse őket. Mint azonban kiderül, Thierry nem csupa önzetlenségből kelt Gerry védelmére, lévén nagy szüksége van volt kollégája tapasztalatára és segítségére. Innentől kezdve a Z világháború kizárólag egyetlen protagonistára, Garry Lane-re, az ENSZ egykori, korábban háborús bűnök feltárásában világszerte nagy rutint szerzett vizsgálótisztjére koncentrál. Vagyis a moziváltozat nézői szinte mindent a férfi szemszögéből látnak, amint Gerry versenyfutást folytat az idővel és a végzettel, hogy megállítsa a fertőzés szétterjedését, mely hadseregeket és kormányokat győz le, és kihalással fenyegeti az egész emberiséget.
A Z világháború óriási költségvetésből készült, ami alapján sejthető volt, hogy a látványra és a feszültségre próbál majd építeni. A fényképezésre nem is igen lehet panaszunk, mivel szerencsére nem jellemző az oly divatos kamerarángatás és a követhetetlen vágások sorozata sem. A fertőzöttek tömegeiről elénk táruló képek sokszor valóban félelmetesek, többnyire anélkül, hogy feleslegesen hatásvadászok lennének.

A tömegpánik bemutatása és az utcákat elárasztó zombik látványa ugyanakkor kétségkívül nagyon hatásos, és akadnak szituációk, amikor az alkotók remekül ragadnak meg egy-egy tipikus társadalmi jelenséget – például amikor a káosz kitörését követően már a rendőrök sem hatóságként, hanem csupán a saját túlélésükben érdekelt egyénekként viselkednek.
A realista megközelítés ellenére azonban a produkció a szokásos túlzásokba esik, melyek közül a repülőgép-szerencsétlenség a legkirívóbb példa. A történet, bár a megszokotthoz képest némileg másképpen közelíti meg a témát, alapvetően ugyanazokat a zombifilmekben már számtalanszor látott momentumokat, kliséket sorakoztatja fel, mint elődei. A cselekmény többnyire kiszámítható, az alkalmi ijesztgetésen kívül kevés meglepetés ér bennünket, az időnként tetőfokra hágó feszültséget pedig csupán rövid ideig képes fenntartani a meglehetősen kiegyensúlyozatlannak mondható narratíva.

A politikai felhang, mely minden bizonnyal a regény savát-borsát adta, csupán félig-meddig érvényesül, a tárgyalásmód valójában mindvégig igen felszínes marad. További gond a megvalósítással kapcsolatban, hogy a film – realista alkotás lévén – mindvégig nagyon komolyan veszi magát – ami a sztori természetéből adódóan nem is volna probléma, ha a közbeiktatott néhány könnyedebb pillanat és geg nem járna vészesen közel ahhoz, hogy önmaga paródiájába forduljon át.
Az alkotók védelmében azért annyit el kell ismerni, hogy a Z világháború meglehetősen rögös utat járt be, míg a regényből kész mozi lett belőle. Miután Bratt Pitt produkciós cége, a Plan B Entertainment sikeresen lecsapott a megfilmesítési jogokra, Leonardo DiCaprio cégétől elhappolva azokat, az adaptáció nehézségei miatt többször is át kellett írni a forgatókönyvet. A feladatot először a Lost-os Damon Lindeloff-ra bízták, akit mostanság frekventáltan kérnek fel hasonló revíziókra (lásd Cowboyok és űrlények, Prometheus, Star Trek – Sötétségben) – mivel azonban Lindeloff egyéb kötelezettségei miatt nem tudta befejezni az írást, végül egy harmadik forgatókönyvíróra is szükség volt a történet lezárásához.

A produkciónak, mely részben Magyarországon forgott – s egy időben a fegyverek illegális behozatala körüli hangos botránnyal volt tele a sajtó -, egyéb nehézségekkel is szembe kellett néznie, mielőtt végleges formát öltött volna: a producerek elégedetlenek voltak a felvett anyaggal, ezért jónéhány jelenetet újra kellett forgatni, ami többek között plusz hét hetes budapesti utóforgatást eredményezett. Végül a film nálunk felvett, a forgatókönyv szerint eredetileg Moszkvában játszódó, grandiózus befejezését is kihagyták és megváltoztatták, majd a Paramount mintegy fél évvel elhalasztotta a film 2012 végére kitűzött premierjét.
Sajnálatos módon a végleges változat a hozzáadott, illetve átírt jelenetek ellenére így is összecsapottnak tűnik – és ezen még az sem változtatat sokat, hogy már megszellőztették a folytatás lehetőségét, mondván a film alighanem kasszasiker lesz, és a Paramount egyébként is trilógiaként képzelte el az adaptáció megvalósítását. Azonban akár lesz következő rész, akár nem, az tény marad, hogy Brooks könyvének tartalmát rendkívül nehéz feladat mozgóképre átültetni oly módon, hogy a lényeg, a dokumentarista stílusban tárgyalt, valószerű, többszereplős és többhelyszínes cselekmény lényege megmaradjon, mégis izgalmas, mindvégig sodrú lendületű és feszültséggel teli legyen.

Hiába kapott komoly dícséretet a regényből adaptált forgatókönyv első változata, a zsáner meghatározó darabjának titulálva az anyagot, a sok átalakítás nem tett jót a végeredménynek, és a Marc Forster rendező (Szörnyek keringője, Én, Pán Péter, Felforgatókönyv, A Quantum csendje, Géppisztolyos prédikátor) dirigálása alatt történő megvalósítás sem úgy sikerült, hogy az valóban kihasználja a sztoriban rejlő potenciált.
Sajnálatos módon a színészi alakítások terén sem kapunk semmi igazán kimagaslót, ami a zsánertől függetlenül a toldozott-foldozott forgatókönyvnek és a sztori összetartását nehézkesen kezelő direktori munkának is betudható. Brad Pitt hozza a kötelezőt, jóformán egymaga elvíve a hátán a filmet, a többiek pedig csupán asszisztálnak, olykor inspirált, máskor meglehetősen lapos teljesítményt nyújtva. Valódi kibontakozásra persze nem is igen akad ideje senkinek sem, mert olyan gyorsan haladunk helyszínről helyszínre, miközben Gerry-vel bejárjuk a fél világot a vírus nyomában, hogy alig marad idő karakterábrázolásra. Legfeljebb a főhős jelleme kerül félig-meddig kibontásra, de az egész történet annyira körülötte és a járvány körül forog, hogy a többi szereplőről nem tudunk meg jóformán semmit sem.
Hiába tehát a grandiózus feldolgozás és látványvilág, illetve az emberek és a különböző szervezetek többé-kevésbé realisztikusnak ható reakciói, a Z világháború alapvetően egy lelketlen mészárlás, időről időre felpumpált adrenalinlöket lett, miközben csak rohanunk előre a főhőssel, ám az oly sokáig keresett megoldás végül mégis elmarad.

A klasszikusan az egyszernézős kategóriába sorolható produkciót egyesek ugyan Az ember gyermeke című, szintén poszt-apokaliptikus mozihoz hasonlították, a személyes dráma bemutatása azonban ez esetben jóval gyengébbre sikeredett, és a feszültséget sem sikerült végig fenntartani. Ráadásul újfent egy olyan filmmel van dolgunk, melynél gyakorlatilag teljesen értelmetlen és felesleges a 3D jelenléte, ezért ha úgy gondoljuk, hogy zombifilm lévén mindenképpen látnunk kell, nem árt, ha tudjuk, hogy a 3D csupán minimális különbséget jelent a hagyományos vetítés által nyújtott látványhoz képest.