Wonka filmkritika

2023. december 14.
99.0631
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
DNS profilja, adatai
DNS
Karácsony előtt egy kis ünnepi különlegesség érkezik a mozikba, melyet nekünk is volt alkalmunk megtekinteni a premier előtt, hogy azután megosszuk veletek a tapasztalatainkat. Annyi biztos, hogy musical, illetve olyan alkotás, mely fantasy és egyben családi film, már nem nagyon készül mostanság, hacsak nem a Disney-ről van szó. A jelek szerint azonban a Warner is kedvet kapott a zenés produkciókhoz, mely tekintetben azért régebbről ők is rendelkeznek némi tapasztalattal.


Willy Wonkával, a gyerekek által igencsak kedvelt édességgyáros figurájával Roald Dahl 1964-es, Charlie és a csokigyár című regényében találkozhatott először a nagyközönség. Az első filmes adaptáció 1971-ben látott napvilágot Willy Wonka és a csokigyár címmel, még az emlékezetes komikus Gene Wilderrel a címszerepben.

Azután 2005-ben a Warner is elkészítette saját verzióját, a Charlie és a csokigyárat Johnny Depp főszereplésével, mely szintén igen kedvező fogadtatásban részesült. Jelen kritikánk tárgya, a Wonka pedig a címszereplő eredettörténetét meséli el nekünk, ezúttal egy fiatal, de már felettébb felkapott színész, Timothée Chalamet tolmácsolásában.

Willy Wonka karakterével tehát eddig nem igazán tudtak melléfogni a stúdiók, a könnyed és népszerű téma - hiszen ki ne szeretné a csokoládét? -, mindig bevonzotta a célközönséget. De vajon tud-e a Wonka bármi olyasmit mutatni a témában, ami még 2023-ban is képes lehet ugyanerre?

Willy Wonka (Timothée Chalamet) nem hétköznapi csokiját nem igazán értékeli a konkurencia

Willy Wonka (Timothée Chalamet) nem hétköznapi csokiját nem igazán értékeli a konkurencia


Willy Wonka (Chalamet), az ambiciózus ifjú feltaláló és csokoládé-készítő egyedül járja a világot, és nagy álma, hogy végre létrehozhassa saját különleges csokiboltját. Amikor egy látszólag erre alkalmas kikötővárosba ér, rögtön el is kezdi megnyerni magának az ottaniakat egyedi és rendkívül finom bonbonjaival, valamint igen közvetlen és sármos stílusával.

Pechjére azonban a városban már működik egy csokigyáros trió, akiknek egy követ fújva eszük ágában sincs osztozni bárki mással a helyi üzletben. Temérdek pénzükkel és saját ellenállhatatlan édességeikkel még a korrupt rendőrfőnököt (Keegan-Michael Key) is lekenyerezik, hogy megtiltsa Wonkának az árusítást.

Hősünk ráadásul hamar rájön, hogy szállásadója, a körmönfont és alamuszi Suvickné (Olivia Colman) szintén alaposan átverte, és még a sértett Lofty, az umpalumpa (Hugh Grant) is meg akarja lopni. A mindig jókedvű és optimista Wonkának azonban esze ágában sincs feladni álmát - még akkor sem, ha annak megvalósításában látszólag csak egy szegény árva kislány, Nudli (Calah Lane) hajlandó neki segíteni...

Suvickné asszony (Olivia Colman) szereti pontosan lefektetni a hotelszolgálat feltételeit

Suvickné asszony (Olivia Colman) szereti pontosan lefektetni a hotelszolgálat feltételeit


Az, hogy Wonka miért éppen abban a városban akar csokiüzletet nyitni, ahol, nem igazán derül ki az elbeszélésből, mint ahogyan a logika általában véve sem a narratíva legfőbb erőssége. Lényegében egy szinte végletekig leegyszerűsített, amolyan se füle, se farka történettel van dolgunk, ami nem annyira az eszünkre mint inkább az érzékeinkre és az érzéseinkre kíván hatni.

Ebbéli törekvésében pedig, azt kell mondjam, többnyire nem is vall kudarcot. A zenés formátum, valamint Chalamet lelkesedése többnyire elég ahhoz, hogy elvigye a hátán a produkciót - különösen az új dalokkal, melyek valóban sokat hozzátesznek a film egyébként átlagoshoz közeli értékéhez.

Miközben az ifjú színész ismét bizonyítja sokoldalúságát, minden további nélkül elhisszük neki, hogy az általa alakított protagonistának valóban szívügye a csokibolt és az emberek azon keresztül történő boldoggá tétele.

Lofty, az umpalumpa (Hugh Grant) apró, de annál kellemetlenebb teremtmény

Lofty, az umpalumpa (Hugh Grant) apró, de annál kellemetlenebb teremtmény


Így például az sem hat túlságosan zavaróan, hogy Wonkának a néhai édesanyjához kapcsolódó motivációja kissé esetlenül jön le a narratívából, mint ahogy hősünk és a vicces külsejű umpalumpa szövetsége is eléggé a levegőben lóg.

A lényeg végső soron nem más, mint a családi mozik esetében már jól bevált formula, miszerint az emberi jóság végül mindig legyőzi a rosszindulatot. Emellett természetesen megkapjuk a szokásos mini-üzeneteket a jó szándék és a kedvesség fontosságáról, a barátság és a család mindenek feletti értékéről, vagy éppen a manapság oly sokat hangoztatott toleranciáról.

S még ha a valóságban gyakran nem is úgy történnek a dolgok, mint a filmben, a gyermeki lélek nagyon is szeretne hinni abban, hogy mindez lehetséges. És hát mikor máskor lehetne mindez aktuálisabb, mint karácsony idején?

Wonka komoly változást hoz az árva Nudli (Calah Lane) életébe is

Wonka komoly változást hoz az árva Nudli (Calah Lane) életébe is


Összességében tehát a Wonka legfőbb erénye nem más, minthogy végig egy "feel good", vagyis jó érzéseket keltő produkcióról beszélhetünk. Sokat ugyan nem kell rajta gondolkodni, ám még ha időnként árad is belőle a naivitás, azt alapvetően elnézzük neki, cserébe azért, hogy mindvégig pozitív gondolatokat és érzéseket közvetít.

Azt mondjuk nem állítom, hogy ez volna a tökéletes családi mozi, mivel egyszerűsége folytán sok felnőtt számára korlátozottabb lesz az élvezeti értéke, mint akár csak egy Tim Burton-féle mesefilmnek. A gyerekek számára viszont tökéletes szórakozásnak bizonyulhat, mivel esetükben különösen igaz, hogy a megszokott sablonokat és a hiányosságokat többnyire képes elfedni előttük a felettébb tetszetős prezentáció.

Wonka előzetes

 

Wonka / Wonka (2023)

elég csak egy nachos, köszi
  • Műfaj: Családi
  • Hazai premier: 2023. december 14.
  • Rendezte: Paul King
  • Hossz: 116 perc
  • 2023-12-14 15:30:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/wonka_1.jpg
  • Szereplők: Timothée Chalamet, Olivia Colman, Hugh Grant, Keegan-Michael Key, Calah Lane, Sally Hawkins, Rowan Atkinson
  • Forgatókönyv: Simon Farnaby, Paul King
  • Operatőr: Chung-hoon Chung
  • Vágó: Mark Everson
  • Zene: Joby Talbot, Neil Hannon
7
Paul King 116 Joby Talbot, Neil Hannon 2023-12-14 15:30:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/wonka_1.jpg
6 hozzászólás

Tommy

1 éve, 3 hónapja

Egynek jó lesz ez.

válasz erre

Patrik94

1 éve, 3 hónapja

Kis karácsonyi kikapcsolódásnak pont jó lesz.

válasz erre

Mordorer

1 éve, 3 hónapja és 1 napja

Srácot se bírom, a nyálas filmeket se bírom, a színes szagod filmeket se bírom. Szóval úgy érzem, kihagyom. röhögő smiley

válasz erre

fighterlaci

1 éve, 3 hónapja és 1 napja

Majd streamingen, annyir nekem ez a stílus nem jön be.

válasz erre

petrovicsz

1 éve, 3 hónapja és 1 napja

Nem terveztem megnézni. Eddig.

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 3 hónapja és 1 napja

Nem hittem volna, hogy ez a film ilyen jól sikerül. meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljaiPet profilja