Vasember 2. filmkritika

A nehezebb időkből érdemes az Egyéjszakás kalandot és a Wonder Boys-t megnézni, mert ékes bizonyítékai Downey Jr. tehetségének, amit még a magánéleti problémái sem tudtak elnyomni. 2002-vel a sztár új erőre lelt és tisztán, bizonyításra készen tért vissza; a Durr, durr és csók, a Jó estét, jó szerencsét!, a Kamera által homályosan vagy A Zodiákus egytől egyig kitűnő filmek voltak, a bennük nyújtott teljesítménye pedig leginkább bravúrosként jellemezhető. Ez ugyan mind szép és jó, egy valami azonban mégis hiányzott Downey Jr. rezüméjéből: minden megnyert díja vagy beváltatlanul maradt nominációja és népszerűsége mellett egész élete során nem szerepelt egy hamisítatlan blockbusterben, örökösen csak különc másodhegedűsök szerepét játszhatta el. Mindezzel (a jó nagy kerülővel, tudom) el is érkeztünk 2008-hoz, amikor minden megváltozott, és Robert Downey Jr. végre átvehette méltó helyét a hollywoodi A-listás celebritások között. Vitathatatlan, hogy a mozipénztáraknál ő uralta a 2008-as esztendőt, először a Marvel-szuperhős, Vasember megformálásával, majd nyár végén a Trópusi vihar-beli morálisan ugyan sokat vitatott, de hihetetlenül vicces játékával. A fordulópont mindenképpen A Vasember volt. Jon Favreau direktor mindig is úgy képzelte el, hogy Downey Jr. olyan elhagyhatatlan eleme lesz A Vasember-szériának, mint Johnny Depp A Karib-tenger kalózainak, és nagyon is igaza lett.

A képregénybeli karakter és Downey Jr. neve már most összefort végérvényesen, köszönhetően annak, hogy az első filmet abszolút saját bejáratú one-man show-jává tette. Tony Stark, a nőcsábász milliárdos playboy és a színész életútja közel sem különbözik egymástól annyira, mint elsőre gondolnánk, jellemvonásaik több ponton is kísértetiesen hasonlítanak, így Favreau választása tökéletesnek bizonyult. A Vasember a valaha készült egyik legjobb képregényadaptáció: a cselekmény leköt, egy percnyi eseménytelen, unalmas jelenetet sem tartalmaz, az akciójelenetek bámulatosak, izgalmasak és a megfelelő arányban kerültek elosztásra a kétórás játékidő alatt, a címszereplőt megformáló Downey Jr. pedig intelligens, humoros, csak úgy szórja az egysorosokat, és mindenkit képes levenni a lábáról.

Hogy A Vasember második részétől mit várhatunk? Nagyrészt ugyanazt, amit az előző részben már láthattunk, csak a készítők ezúttal mindent megtöbbszöröztek, nagyobb, jobb, hangosabb kiadásban tálalják mindazt, amit lényegében már két évvel ezelőtt elénk tettek. De végül is nem ez minden blockbuster-folytatás alapvető szabálya? Bármilyen próbálkozás a franchise új irányba vitelére, olyanba, amelyiknek a középpontjában nem Downey Jr. lenne, meddő ötletnek bizonyulna. De megnyugodhatunk, ilyesmiről szó sincs. A Vasember 2. lelke, mozgatórugója és legerősebb ütőkártyája továbbra is az a huncut mosolyú, női szíveket megdobogtató, de ha kell tökösen odacsapó Robert Downey Jr., alias Tony Stark, akivel képtelenség nem szimpatizálni.


A történet nem sokkal az előző epizód befejezésében látott események után játszódik. Stark ország-világ színe előtt beismerte a sajtónak, hogy ő rejtőzik a Vasember páncélja mögött, és most szuperhősi dicsfényében fürdőzik, amit, kiélvezve annak minden egyes örömteli percét. Ugyanakkor eközben nagy nyomás is nehezedik rá a közvélemény, a média és legfőképpen az amerikai kormány részéről, ugyanis mindannyiuknak az új technológiára fájna a foguk. Stark nem hajlandó megosztani titkait senkivel, attól tartva, hogy ha azok rossz kezekbe kerülnének, annak végzetes következményei lennének. Ivan Vanko (Mickey Rourke), egy bosszúszomjas, szuperintelligens, pszichotikus orosz mérnök, személyében ezúttal új ellenfele is támad Vasembernek. A hős életére törő Vanko mögé hamarosan beáll Justin Hammer (Sam Rockwell), Amerika legnagyobb fegyvergyártó cégének feje, is, és így együttesen soha nem várt erővel képesek támadni. Ha mindez még nem lenne elég, Stark-ot a mellkasában elhelyezett életmentő szerkezete is szép lassan a másvilágra küldi - az ugyanis egy számára mérgező fémből, a palladiumból nyeri az energiát. Az időközben felbukkanó mellékszálakat még napestig lehetne sorolni, de nem érné meg; mindenesetre a Vasember 2. esetében nagyon is igaz a mondás, mely szerint a kevesebb több lett volna.


Újra feltűnik Nick Fury (Samuel L. Jackson), aki az első részben még csak a végefőcím utáni rejtett jelenetben volt látható, és még többet maszatol a Bosszú Angyalai tervvel kapcsolatban, de előrébb gyakorlatilag egy lépéssel sem kerülünk. Scarlett Johansson jelenése, mint Fekete Özvegy, a S.H.I.E.L.D. egyik kiemelt ügynöke, szintén nem több, mint két lábon járó elő-előzetes, kedvcsináló a majd évek múlva következő Bosszú Angyalai mozihoz. A belső poénok, elrejtett utalások egyáltalán nem rosszak, nem erről van szó. Humorosak, ötletesek és biztos értékelik a képregényrajongók (köztük én is), hogy külön nekik szánt üzenetekről van szó, amelyek a legtöbb ember számára a közönségből garantáltan észrevétlenek maradnak majd. De picit talán sikerült a készítőknek átesni velük a ló túlsó oldalára, és már-már erőltetettnek hatnak, valamint nagyon átlátszó a próbálkozás, hogy egyre inkább előkészítsék a terepet a néhány év múlva esedékes, rég beígért Bosszú Angyalai filmnek. A Vasember 2.-ben ott van egyébként a potenciál, hogy egy komor, sötét hangulatú folytatás legyen, á la A birodalom visszavág: a főszereplő haldoklik; Ivan Vanko, aki egy őrült, mindenre kész gyilkos, az életére tör; és még a legjobb barátja, Jim Rhodes (Don Cheadle, aki a túl magas fizetést követelő Terrence Howardot váltotta le) is készen áll elárulni őt, és lepaktálni a jóakaratúnak nem éppen nevezhető Justin Hammerrel.

De Favreau-nak úgy látszik nem állt szándékában ilyen irányba vinni a sorozatot - egyelőre legalábbis, mert akik ismerik magát a képregényt, tudják, hogy a Vasember már számos, rendkívül súlyos drámai szituációba került élete során. Inkább a szórakozásra fókuszált ez alkalommal is, nem csak a kamera előtt (a direktor úr Stark sofőrét, Happy Hogant játssza és az előző résszel ellentétben, most sokkal több lehetőséget kap a kibontakozásra; kifejezetten vicces jelenetekkel rendelkezik), hanem mögötte egyaránt, az AC/DC zenéjére táncoló, lengén öltözött pom-pom lányokkal és menő high-tech kütyükkel megtámogatva. A karakterek belső motivációinak, harcainak kibontása még ráér.

Ha van jelenet, melyben a komolyabb feszültség csak egy kis szikrája is, de megmutatkozik az az, amikor Rourke először száll szembe Vasemberrel, vagyis inkább Tony Starkkal. A monaco-i Grand Prix-n résztvevő Stark olyan kihívóval találja magát szemben, aki egy súlycsoportban mozog vele, és mindez számára olyan hirtelen, meglepetésszerűen történik, hogy tényleg úgy érezzük, most valami komoly forog kockán. Mégpedig Stark és szeretteinek élete. De persze ez nem tart sokáig, és egyből vissza is tér a magabiztos, sőt pofátlanul beképzelt Tony Stark és a film többi szegmensében tulajdonképpen végig holtbiztosak lehetünk győzelmében. Sajnos hiányzik az az érzés, hogy Vasember sem egy sérthetetlen emberfeletti lény, még akkor sem, ha Stark ezt is próbálja éreztetni minden mozzanatával.


Persze ott van az említett vérmérgezős, haldoklós ügylet, de annál sem érződik egy pillanatra sem, hogy őszintén gond lenne. Azzal még nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy végül megoldódik a probléma és Tony Stark nem hal meg. Ha sok érzelmet nem is tud közvetíteni, a Vasember 2. legalább elődjéhez hasonlóan tele van karizmával. Downey Jr., mikor nincs páncélban (és Favreau gondoskodik róla, hogy annyi időt töltsön páncélon kívül, amennyit csak el tudunk viselni akció nélkül) sziporkázik és ugyanolyan imádnivaló, mint két éve volt. Pepper (Gwyneth Paltrow) és Tony romantikus csatározásai folytatódnak, és bár a közös jeleneteik is kiválóak, Downey Jr. leginkább akkor van formában, amikor épp nem mentegetőznie kell a karótnyelt titkárnőjének. A nagy visszatérő Rourke olyan rémísztő és fura, amennyire csak telik tőle, még úgy is emlékezetes tud maradni, hogy jeleneteinek egyharmadát bezárva, fogságban tölti. Végül pedig Sam Rockwell-ről se feledkezzünk meg, aki egyelőre a Vasember-előtti Downey Jr.-hoz hasonlóan az örök másodhegedűs szerepébe van beskatulyázva, de ez fikarcnyit sem akadályozza meg abban, hogy lejátssza a Vasember 2. egész szereplőgárdáját. Ő bizonyos módon Tony Stark kicsinyített, koncentrált változata, ha Stark Amadeus, akkor ő Salieri, a vesztes, a bukásra kárhoztatott csak majdnem-zseni.

A Vasember 2. olyan, mint egy már alaposan kiismert, kellően bejáratott sportkocsi: jól olajozott gépezetként halad előre, arra megy, amerre mi szeretnénk, biztonságos, és az az új autó illat sem érződik már rajta. Valamivel érthetőbben: a papírforma bevált, és azt kaptuk, amit vártunk, egy kicsit szükségtelennek érződő, túlzsúfolt és gépies folytatást. Ez ugye jó is, és rossz is egyszerre. Bizonyos szempontból megnyugtató, hogy nem kellett nagyot csalódnunk, viszont az első rész dinamikusságát és meglepetésszerű erejét így elvesztettük. Downey Jr. ismét tarol, de Rourke és Rockwell sem okoznak csalódást, méltó ellenfelei Tony Stark-nak, a látvány pedig továbbra is első osztályú. Ezúttal még elhamarkodott lenne azt kijelenteni, hogy ez az év egyik legjobb blockbustere, de kihagyni akkor is bűn.

Vasember 2. előzetes