Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
gocsa
Mondhat bárki bármit Michael Bay-ről, egy biztos: érti a dolgát. Az már mellékes, hogy ez a bizonyos egyetlen dolog, amihez Bay ért, kimerül teljesen agyatlan, öncélú vizuális látványorgiák ledirigálásában. Hiszen ha beülünk egy Bay-filmre, végül is mit várunk? Az úriember lassan 15 éves karrierje során, amelynek része többek között a Bad Boys, A szikla, és az Armageddon is, tanúbizonyságot tett arról, hogy nem erőssége a történetmesélés, sőt, kifejezetten hanyagolja az olyan, egyébként normális esetekben nélkülözhetetlen elemeket filmjeiből, mint az idő előrehaladásával graduálisan kibontakozó, világosan elkülöníthető jelenetekre bontható és csúcspontokat tartalmazó cselekmény, vagy a karakterfejlődés. Ahogyan már Trey Parker és Matt Stone is kifejtették világhírű, zseniális animációs szatírájukban, a South Parkban: Michael Bay nem ötleteket tárol a fejében filmjeihez, hanem csak speciális effektusokat - azt pedig, hogy mi a különbség a kettő között, nem látja át.
De mielőtt végleg pálcát törnénk Bay feje fölött, kanyarodjunk vissza az első mondatomhoz. Nem vagyok én ugyanis megrögzött, kígyót-békát dobáló Bay-gyűlölő. Ahogy mondtam, egyetlen dologhoz ért, és azt tökélyre fejlesztette az idők során, ezért egy aspektusból vizsgálva filmjei egytől egyik tökéletesek, mindig azok voltak, és azok is lesznek valószínűleg. A hatalmas sikerként elkönyvelhető, óriási vagyont összekereső Transformers receptje egyszerű volt: végy egy 1980-as évekbeli, a maga idejében bámulatosan népszerű, mára pedig kultikussá vált franchise-t (ami játékfigurákat, képregényeket és rajzfilmsorozatokat egyaránt magába foglalt), bazi nagy óriásrobotokkal a főszerepben, alakítsd át a sztorit úgy, hogy a 21. századi, menő fiatalok számára is befogadható legyen, és rendezd le egy nulla forgatókönyv alapján, de szemkápráztató látványvilággal.
A bukottak bosszúja az előző rész valamennyi robotját újra színre lépteti: Optimus Prime, Megatron, Űrdongó, Megan Fox. És még megannyi újjal is találkozhatunk majd, csak győzzük őket megszámlálni. Az alapszitu dióhéjban: közel 17 ezer évvel időszámításunk előtt érkeztek az első Transformerek bolygónkra, háborúztak egy nagyot, egy szupererős, szupertitkos fegyver kulcsai pedig a Földön kerültek elrejtésre. 17 ezer év elteltével, vagyis napjainkban, az Álcák, a Bukott (hangja: Tony Todd) vezetésével, a Föld felé tartanak - már megint.
A Bukott már előre küldte szolgálóit, hogy azok felélesszék Megatront (ismét Hugo Weaving hangján szólal meg), és végezzenek Optimus Prime-mal (Peter Cullen), ha pedig ezt sikerült megvalósítaniuk, a gonoszok támadásba lendülhetnek, a kulcsot és a fegyvert maguk mellett tudva pedig elpusztíthatják univerzumunkat. Szerencsére ismételten útjukba kerül két nyamvadt emberi lény, mégpedig Sam (Shia LeBeouf) és barátnője, Mikaela (Megan Fox), előbbiben ráadásul ott dorombol az Allspark, az ősi szikra egy darabja is, ami furábbnál furább dolgokat idéz elő.
Tömören összefoglalva, a második Transformers betegségének tünetei megegyezők az elsőével. A történet értelmetlen, a karakterek idegesítő egydimenziós bábuk csupán, az akciójelenetek pedig bámulatosak ugyan, de pár perc múlva elunja őket az ember és repetitívek is. A bukottak bosszúja úgy került beharangozásra, mint a sorozat A birodalom visszavágja: sötét, komor, és úgy összességében magasabb szintet képvisel majd minden szempontból. A két és fél órás játékidő is ezt próbálja igazolni, de ezzel csak azt sikerült elérnie Bay-nek, hogy a finálé felé közeledve már percenként az óránkra lesünk, hogy mikor lesz már ennek vége. Öncélú, nagyképű, unintelligens ömlengés. Nyugodtan otthagyhatja az ember a mozit, elmehet nassért, kis- és nagydolgát végezni, bármit, visszatérve még mindig ugyanannyira (sőt, talán kevésbé) össze lesz zavarodva azt tekintve, hogy épp mi folyik a vásznon, mint a többiek, akik el sem hagyták helyeiket.
Az akciójelenetekből nincs hiány a filmben, a számítógépes effektusokért felelős team pedig elsőrangú munkát végzett, a pozitívumok ennyiben ki is merülnek azonban. A monoton akciók rémesen vontatottá teszik A bukottak bosszúját: transformerek ütnek transformereket, emberek lövöldöznek transformerekre, a gonosz transformerek a földdel tesznek egyenlővé egész emberi seregeket, és így tovább. Új helyszínekben sincs mellesleg hiány: Egyiptom, Empire State Building (King Kong forog a sírjában), sőt még Párizs is áldozatul esik az óriásrobotok csatározásainak. Nyomatékosítanám, hogy nekem semmi bajom az akciójelenetekkel, bár még most sem sikerült a kamerarángatózást elfelejtenie Bay-nek, és azt sem könnyű továbbra sem meghatározni, hogy mikor éppen ki kicsodát ver, és melyikük a jó- és rosszfiú. A gondok ott vannak, hogy ezt nem lehet a végtelenségig ismételgetni, egyszer meg kell húzni a határt. 150 perc sok ebből, főleg ha hozzávesszük, hogy ugyanazt látjuk, amit az előző rész 130 percében, csak több pénzből megvalósítva.
Nem esik jól kimondani, de az emberekből álló színészi gárdát tekintve, A bukottak bosszúja legelviselhetőbb eleme Shia LeBeouf. Az első részben szinte csak szaladgálásból és tátott szájjal való álldogálásból állt a dolga, ezúttal egy nüansznyival komplexebb a szerepe, LeBeouf pedig láthatólag minden megpróbál, hogy élettel töltse meg Sam Witwicky karakterét. Sajnos erősen be van határolva a bugyuta forgatókönyv keretei által, aminél valószínűleg egy általános iskolás is jobbat tudna írni házi feladatként.
Megan Fox visszatér, mint eye candy. Jelentősége nulla a történet szempontjából, csak beállt a kamera elé és úgy nézett ki, ahogy. Josh Duhamel is újra csatasorba áll Lennox ezredesként, ő gyakorlatilag Fox férfi kiadásban, a Transformers-sorozat Rambója, akinek igazából véleményem szerint lehetetlen az életéért izgulni, pedig szépen lenyomták a torkunkon már az első filmben is, hogy felesége és gyereke van. Ramon Rodriguez Leót, Sam kollégiumi szobatársát alakítja, a poénok nagy részét neki "köszönhetjük" majd, a másik részüket pedig John Turturrónak, akivel szintén ismét találkozhatunk, a pattogó kormányügynök szerepében.
Ahogyan az első részben is, most is több személyiséget tudnak maguk a címszereplő transformerek felmutatni, mint az emberi szereplők. Kívülről ugyan a kisebb jelentőségű robotokat nehéz megkülönböztetni egymástól - még nekem is, pedig valamiféle rajongónak vallom egyébként magamat - Optimus vagy Űrdongó (főleg utóbbi kapcsolata gazdájával) még így is érdekesebb matériát képesek nyújtani, mint az üresfejű és tekintetű Megan Fox. A célközönséget mondjuk amúgy sem fogja ilyesmi érdekelni, csak a fülsüketítő robbanásokkal tarkított harcok, az infantilisabbnál infantilisebb poénok, és a menő verdák, na meg csajok. A második Transformers-film olyan, mint az első felturbózott, felspécizett változata: minden grandiózusabb, minden nagyobb, több. Ahogy az egy folytatáshoz illik Hollywoodban. Egyedül a két-három év múlva minket sújtó harmadik résztől félek csak, mindezeket figyelembe véve.
A Transformers: A bukottak bosszúja szórakoztató, kikapcsolódást nyújtó film, de hihetetlenül egyszerű történettel bír, amit majdhogynem feleennyi időben is el lehetett volna mesélni. A Star Trek rebootot is jegyző Roberto Urci és Alex Kurtzman (Ehren Krugerrel kiegészülve) forgatókönyve egy hanyagul összedobott, klisés zagyvaság: egy másolat másolatának a másolata ? segítség: az író úriemberek egy messzi, messzi galaxisban játszódó sztorinak például sokat köszönhetnek. De ennyi elég is. Az óriásrobot-rajongók, akik két éve erre a pillanatra vártak már, úgysem szorulnak meggyőzésre, ahogyan a 12 év alatti gyerekek sem, sőt, gyakorlatilag senki a világon. A bukottak bosszúját úgyis látni fogja mindenki, akármennyire pocsék egy film is. A pénz pedig csak dől befelé az illetékesekhez.
A napokban láttam. Háááááát... Történet hihetetlenül ostoba, ez még Michael Baytől is egy kivételesen bugyuta sztori.
A látvány valóban király, de az már az elsőben is az volt. A vonalvezetés iszonyat gáz, aki járt már Kairóban, és / vagy Luxorban tudja miről beszélek...
