Távozz tőlem, Sátán! filmkritika

A Távozz tőlem, Sátán! a mai kor követelményeihez igyekszik igazítani a téma tálalását, Az ördögűzőben látottakat elsősorban a Hetedik c. David Fincher mű egyes elemeivel vegyítve. Az egyezés legfőképp abban mutatkozik, hogy a főszereplők - legalábbis részben - ezúttal is zsaruk, és a cselekmény egyes részletei, a nyomasztó képi világ, a misztikus vagy természetfeletti jelenségek úgyszintén mutatnak némi hasonlóságot. Ellenben az ördögűzős filmek klasszikus összetevői itt is dominálnak: a démon által megszállt személyek mellett ugyanúgy jelen van a vallásában kételkedő kulcsszereplő, mint a gonosz üldözésében jártas egyházszolga, és tetőpontként persze magának az ördögűzésnek is tanúi lehetünk.

New York zsúfolt és a rendőrség szempontjából mindig eseménydús negyedében, Bronxban különös gyilkosságok és bűnesetek történnek gyors egymásutánban, felkeltve a már sokat látott, kemény nyomozó, Ralph Sarchie őrmester (Eric Bana) figyelmét. A furcsán viselkedő emberek, hátborzongató hangok, latin és más ősi nyelven íródott, rejtélyes feliratok és egyéb különös események egyre inkább hatalmukba kerítik hősünket, aki - miközben szintén sokat tapasztalt, a stresszt azonban sokkal lazábban kezelő, cinikus társával, Butlerrel (Joel McHale) az összefüggést keresi - fokozatosan elhanyagolja szeretett feleségével, Jennel (Olivia Munn) és tündéri kislányukkal való kapcsolatát.

Sarchie és Butler (Joel McHale) nem hisz a démoni megszállottságban

A kegyetlen gyilkosságok és a személyét közvetlenül is érintő, megmagyarázhatatlan jelenségek miatt mind zaklatottabbá váló Sarchie végül elfogadja a renegát pap, Joe Mendoza (Édgar Ramírez) segítségét, aki igyekszik meggyőzni őt a démoni erők munkálkodásáról, valamint a nyomozó különleges képességeiről és kitüntetett szerepéről az ügyben. A természetfölötti létezését kétkedve fogadó, katolikus neveltetésű, ám vallását már lényegében nem gyakorló őrmester kénytelen szembesülni sötét múltjával és önnön hitével, hogy megállíthassa a gonoszt, mely időközben Sarchie aggódó családját is célba vette.

Ha a zsaru tanácstalan, a bőrdzsekis pap Mendoza (Édgar Ramírez) segít

A horror és a paranormális thriller műfajának fentiekben vázolt, már számtalanszor látott kellékeiből összeállított cselekmény önmagában akár működhetne is, a kellő spiritusz azonban valahogy mindvégig hiányzik az alkotásból. Habár a színészek - egy-két gyengébb pillanatot leszámítva - többnyire színvonalas alakítást nyújtanak, igazán kiemelkedő momentumokat nemigen lehet említeni a filmben. A produkció részleges kudarca mindazonáltal nem annyira rajtuk múlt, hanem a forgatókönyvíró-rendező teljesítményén, ami már jóval több kívánnivalót hagy maga után.

Vajon miért hallok hangokat graffitiolvasás közben?

Noha az igazi Ralph Sarchie által papírra vetett történetekből merítő Távozz tőlem, Sátán! állítólag valóban megtörtént események alapján készült, a film - egyébiránt fiktív - narratívája és a karakterábrázolás valahol mégis félresiklott, ami egyértelműen Scott Derrickson számlájára írható. Ezt egyrészt úgy kell érteni, hogy a jellemek felemás módon vagy hiányosan kerültek felépítésre - a protagonista rendőr vallásosságával, dilemmáival és motivációjával kapcsolatos részletek nem túlságosan meggyőzőek vagy kidolgozottak, a drogosból és szoknyapecérből lett pap sztorija pedig még annál is gyengébb lábakon áll, míg személyiségfejlődése az alig érzékelhető szinten mozog.

Rendhagyó papunk a dohányt és az alkoholt sem tagadja meg magától

Ami pedig a cselekményt illeti, a forgatókönyv erősen az elődök által lefektetett sablonokból építkezik, azokat gyakran klisészerűen, valódi megalapozottság vagy érzelmi töltet nélkül illesztve egymáshoz. Az ördögűzőre visszautaló iraki eredet, a víziók, és a nyomozó személyes érintettsége, a kiválasztottság mind-mind újrahasznosított elemek, a Sarchie bűnös múltjáról szóló közhelyszerű történet pedig egyenesen hiteltelenül kerül felvezetésre. Hogy a zsaru és családja problémás kapcsolatának érzékeltetése mégsem fullad teljes kudarcba, az nagyrészt a bájos Olivia Munn sallangmentes, ugyanakkor határozott és empatikus alakításának köszönhető, közel a maximumot kihozva a többi főszereplőéhez képest jóval letisztultabb karakterből.

Sarchie és aggódó felesége, Jen (Olivia Munn) nehezen jut közös nevezőre

Azt azonban leszögezhetjük, hogy a közkedvelt zsarufilmek és a paranormális jelenségekkel ijesztgető horrorok elemeinek összekeverése valamint a valóban megtörtént események alapos felnagyítása és kiszínezése még nem elegendő a dicsőséghez, ha azok pusztán a klasszikusokat ismételgetik, illetve ha a már rengetegszer, legfeljebb más kontextusban látott, ez esetben azonban igencsak gyengén felépített történettel bíró karakterekre építenek.

S bár egyes jelenetek és a felturbózott effektek, az ijesztő hangzás- és a nyomasztó képi világ nagyon is hatásosak az átmeneti hangulatteremtésben, önmagukban nem képesek szerves egésszé, valóban félelmetes és megindító élménnyé kovácsolni a látottakat. Hiába a félelmetes éjszakai állatkerti kaland, mely akár még újszerű és izgalmas is lehetne, ha túlságosan rövid és nem elég merész hozzá, és az sem javít az összképen, hogy a befejezés meglehetősen sablonosra és ötlettelenre sikeredett.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében...

Akár megtörtént eseményeken alapul, akár nem, a Távozz tőlem, Sátán! forgatókönyve egy vajmi kevés eredetiséget felmutató, összeollózott fércmű, a szintén Scott Derrickson nevéhez fűződő rendezés pedig nem több egy tisztességes iparosmunkánál. A produkciót - az effekteken kívül - csupán az alkalmi kikacsintások és egy-egy jól eltalált geg menti meg a teljes szürkeségtől, így sajnos újfent le kell mondanunk egy vérbeli, zsigerig hatoló horrorélményről. E középszerű alkotás láttán pedig leszögezhetjük, hogy a műfajáért nyilvánvalóan rajongó Derrickson bármennyire próbálkozott, összességében ezúttal sem tudott túllépni önmaga árnyékán.

Távozz tőlem, Sátán! előzetes