Sikoly VI. filmkritika

2023. március 09.
98.9851
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
DNS profilja, adatai
DNS
A tavaly év elején debütált Sikolyt, amely valójában a széria ötödik része volt, máris követi a hatodik epizód, immár a szokásos számozással ellátott formában. S bár jogosnak tűnik a kérdés, hogy vajon tényleg szükség van-e ilyen ütemben - vagy egyáltalán - folytatni ezeket a filmeket, melyek más franchise-ok darabjaihoz hasonlóan egyre inkább lerágott csontnak tűnhetnek, a válasz kézenfekvő: ameddig csak egy kicsit is sikeres (anyagilag) egy mozis brand, általában megvan az igény és a lehetőség a folytatásra.


Persze a Sikoly filmek immár több évtizedes története sem zajlott zökkenőmentesen: az első négy részt még kivétel nélkül Wes Craven rendezte, azután viszont a lankadó érdeklődést látva kiszállt a szériából. A Sikoly VI-ot pedig ugyanaz az alkotógárda hozta össze, akiknek a tavalyi epizódot köszönhettük, és a cselekmény annak a mozinak a közvetlen folytatása.

Ugyanakkor jelentős változás, hogy ez az első olyan film a franchise-ban, amelyből kimaradt a korábbi főszereplő, a Neve Campbell által életre keltett Sidney Prescott. A változatosság kedvéért pedig a Sikoly VI. a harmadik olyan epizód, amely nem Woodsboro városában játszódik.

Bár ez kétségtelenül valamivel érdekesebbé teszi a folytatás helyszínét és történéseit, vajon elegendő-e mindez, illetve az idők során lecserélt szereplőgárda ahhoz, hogy valóban igazolja a folytatás létjogosultságát?

A négy túlélő ezúttal is összetart a végsőkig

A négy túlélő ezúttal is összetart a végsőkig


A történet ezúttal az előző részben megismert négy Woodsboro-i fiatalra, Samre (Melissa Barrera), a féltestvérére, Tarára (Jenna Ortega), valamint a Meeks-ikrekre, Chadre (Mason Gooding) és Mindy-re (Jasmin Savoy Brown) koncentrál, akik New Yorkban kezdtek új életet.

A jelek szerint azonban még a zsúfolt nagyvárosban sem szabadulhatnak Szellempofa örökségétől, mivel valaki ismét gyilkolni kezd a hírhedt jelmezben, és az esetek egyre közelebb kerülnek hőseink új baráti köréhez. Ráadásul egyesek egyenesen Samre próbálják kenni a gyilkosságokat, lévén apja egyike volt az eredeti Woodsboro-i, szellemruhába öltözött mészárosoknak.

S bár a hatóságok részéről Bailey nyomozó (Dermot Mulroney) és Kirby Reed, a korábbi gyilkosságok egyik túlélője (Hayden Panettiere) is a fiatalok segítségére siet az ügy megoldásában, sosem lehet tudni, hogy Szellempofa honnan, mikor és kire fog újra lesújtani...

Bailey nyomozó (Dermot Mulroney) és Reed ügynök (Hayden Panettiere) elszántan keresi a gyilkost

Bailey nyomozó (Dermot Mulroney) és Reed ügynök (Hayden Panettiere) elszántan keresi a gyilkost


A bevált recept alapvetően most sem változott, vagyis a folytatás a slasher filmek erőszakosságát kombinálja a fekete komédiával, valamint a rejtéllyel és a krimivel, miközben továbbra is előszeretettel figurázza ki a különböző mozis franchise-okat. Természetesen nem maradhatott el a megszokott nyitójelenet sem, annyi különbséggel, hogy az új helyszín mellett némi csavar is került a dramaturgiába.

Mint ahogy a narratíván keresztül hangoztatják is, az alkotók tisztában voltak azzal, hogy muszáj némi újdonsággal előrukkolniuk az érdeklődés fenntartása végett, és valóban igyekeztek megfelelni ennek az elvárásnak. Így a film már az első néhány percben képes meglepni bennünket olyan húzásokkal, amire a korábbiak alapján nem igazán vagy egyáltalán nem számíthattunk.

A filmprofesszor Laura-nak (Samara Weaving) még van mit tanulnia a horrorok szereplőiről

A filmprofesszor Laura-nak (Samara Weaving) még van mit tanulnia a horrorok szereplőiről


Ezen túlmenően a Sikoly VI. lényegében az eddigiek fokozásával és újrakeverésével operál, ami abban nyilvánul meg, hogy jóformán mindenből nagyobbat, többet és durvábbat kapunk, és Szellempofa úgyszintén még agresszívabb és kegyetlenebb, mint korábban.

Kicsit olyan az egész, mintha az alkotók úgy gondolkodtak volna, hogy a grandiózusabb, harsányabb és zsúfoltabb helyszínhez hasonlóan magát a tartalmat is "fel kell turbózniuk".

Ehhez párosul a szintén komoly szerephez jutó nosztalgiázás - olyannyira, hogy a film lényegében saját múzeumot állít a franshise-nak. Emellett jónéhány utalást kapunk a korábbi részekre és a régi szereplőkre, ami kétségtelenül hozzájárul a történet egyfajta folytonosságának biztosításához.

Milyen hangulatos ez a hely a nosztalgiázáshoz!

Milyen hangulatos ez a hely a nosztalgiázáshoz!


Ennek mindazonáltal megvan az a hátulütője, hogy ha valaki nem látta a korábbi filmeket, vagy épp nem emlékszik minden egyes részletre, az néha csak kapkodja a fejét. Egy ilyen hosszúra nyúló franchise esetében bizony könnyen előfordulhat, hogy egy idő után túlságosan bonyolulttá válnak a kapcsolatok és összefüggések, s még ha azok megértése nem is feltétlenül kulcsfontosságú a produkció élvezetéhez, tény, hogy egyáltalán nem könnyű követni őket.

A gyakori túlzások pedig elég sokat elvesznek a látottak hihetőségéből, aminek szintén nem tesz jót, hogy egyesek még akkor is vígan szaladgálnak, amikor a valóságban már elvileg mozdulni sem tudnának az elszenvedett sérülésektől, vagy épp frankón holtan kellene heverniük. Ahogy nem igazán segít az sem, hogy alkalomadtán még az elvileg pozitív figurák és az áldozatok is hidegvérű gyilkosokként viselkednek, illetve hogy amilyen okosak és meglepőek egyes fordulatok, mások felettébb erőltetetten hatnak.

Szellempofa pofátlanul jön, döf és...

Szellempofa pofátlanul jön, döf és...


Mindennek dacára a Sikoly VI. kellőképp szórakoztató ahhoz, hogy mindezt lenyeljük, és végeredményben "kellemes" kikapcsolódásban vagy borzongásban legyen részünk. Ebben központi szerephez jut a humor, és hogy általa a film nem veszi túl komolyan önmagát, ami nélkül az egész nem sokat érne.

Kérdéses viszont, hogy ezek után még mit tudnak mindehhez hozzátenni az alkotók, illetve hogy mit lehet még kihozni ugyanabból az alapanyagból. Véleményem szerint amit csak lehetett, azt már kihoztak belőle, ezért talán itt lenne a legjobb abbahagyni. Ennek ellenére biztosak lehetünk benne, hogy amíg lesz elég néző és bevétel, ez a franchise is folytatódni fog, bármennyire is kifigurázza a jelenséget és ezáltal önmagát is...

Sikoly VI. előzetes

 

Sikoly VI. / Scream VI (2023)

elég csak egy nachos, köszi
  • Műfaj: Horror
  • Hazai premier: 2023. március 09.
  • Rendezte: Matt Bettinelli-Olpin, Tyler Gillett
  • Hossz: 123 perc
  • 2023-03-09 17:30:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/sikoly-vi_1.jpg
  • Szereplők: Melissa Barrera, Jenna Ortega, Mason Gooding, Jasmin Savoy Brown, Jack Champion, Dermot Mulroney, Hayden Panettiere, Courtney Cox
  • Forgatókönyv: James Vanderbilt, Guy Busick
  • Operatőr: Brett Jutkiewicz
  • Vágó: Jay Prychidny
  • Zene: Brian Tyler, Sven Faulconer
7
Matt Bettinelli-Olpin, Tyler Gillett 123 Brian Tyler, Sven Faulconer 2023-03-09 17:30:00 https://www.gamechannel.hu/pictures/cinemachannel/sikoly-vi_1.jpg
4 hozzászólás

Patrik94

1 éve, 4 hónapja és 16 napja

Ritka hogy azt lehet mondani valamire, érdemes volt rebootolni. Vagy nem is tudom mi ez pontosan.

A lényeg hogy az előző is bejött, úgyhogy ez is kötelező mozi!

válasz erre

Mordorer

1 éve, 4 hónapja és 18 napja

Jövő héten megyek is rá, igen jó lett a kritika!

válasz erre

fighterlaci

1 éve, 4 hónapja és 18 napja

Kíváncsi vagyok rá, ez a reboot me, lett olyan **** mint általában.

válasz erre

zender

1 éve, 4 hónapja és 18 napja

Nos, akkor ez sem marad ki. mosolygó smiley A tavalyi nekem nagyon bejött.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja